Kulturális Örökség Napjai Székesfehérváron |
Írta: Havasi Timea | |||||
2017. szeptember 15. | |||||
Országszerte műemléki épületek százai nyitják meg kapuikat a hétvégén, a Kulturális Örökség Napjain. Az épített kincseink ünnepéhez ismét csatlakozik Székesfehérvár, ahol szombaton és vasárnap nyitva állnak a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei, az Árpád fürdő, a szerb templom, a megyei levéltár, de több alkalommal lesz belvárosi séta is. Vasárnap a Nemzeti Emlékhelyen kiállítás nyílik, amely egyedülállóan interaktív módon mutatja be az egykori koronázó bazilikát.
Szeptember 16-án, szombaton 11.00 órakor a Nemzeti Emlékhelyen Szabados György történész „Fejjel nagyobb mindenkinél” című történelmi előadását kísérhetjük figyelemmel Szent Lászlóról és III. Béla királyról, majd 20.00, 20.30 és 21.00 épületvetítés lesz a Mauzóleum homlokzatán.Az Árpád Fürdőben 8.00–10.00 óra között, a Szerb Ortodox Templomban és az MNL Fejér Megyei Levéltárában igény szerint 10.00–17.00 óra között tartanak épületvezetést. Belvárosi séták is indulnak a Nemzeti Emlékhely bejáratától 13.30-kor Középkori templomok útja címmel, míg 15.00 órakor Mesélő templomok mottóval. A Szent István Király Múzeum Rendházának Díszudvarán 17.00 órakor a Vox Mirabilis kamarakórus koncertezik.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|