Aszalódtunk Aszalvölgyben |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. május 25. | |||||
Rúgták a bőrt, izzadtak piszkosul – és a portól bizony piszkosan – a Fidesz által rendezett pikniken a focibajnokságra benevezett férfiak és ifjú titánok. Az Aszalvölgyi Partyra sajnos mégsem tudott eljönni Szíjjártó Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke, így csapatának, a „Fidelitas”-nak – valószínűleg ebbéli bánatában – a bajnokságon csak az utolsó helyezést sikerült megszereznie. De még így is elmondhatják magukról, hogy épphogy csak lemaradtak a dobogóról! A mérkőzés ugyanis négy csapat között zajlott. Az elő helyezést a „Jobbik” érte el – már nevéből adódóan is és megerősítvén, hogy miért lett egyik csapattagja, Gál Péter Pál a Sportbizottság elnöke. A kupa tehát az övék lett. A második helyen a „Ciszter” végzett, a harmadik pedig a „13” lett. Amíg a sportpályán zajlott a küzdelem a focilabdával és az ellenfelek játékos lábával, a gyermekeknek kézműves foglalkozásokat tartottak, s főtt a hús a bográcsban. (Az ételeket aztán Bezzegi Pál, a Fidesz képviselő-jelölte szolgálta fel a vendégeknek.) A Fidelitas-os lányok plédeken napoztak, s Fidesz-lufik is szálltak… volna az ég felé, ha hélium töltődött volna beléjük. Így viszont le is lehetett rakni őket a földre, hogy részt lehessen venni a zsákbanugró-versenyen és a többi mókás vetélkedőn. A tarkó-égető napsütést estefele váltotta fel egy langyos kis zivatar, amely okot szolgáltatott arra, hogy a népes társaság hazafele induljon…
Fotók: Temesvári Márta
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|