Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Mozgás, öröm, közösség – másodszor rendezték meg a Fehérvári Tánc Ünnepet Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2023. április 30.
Második alkalommal rendezték meg a Fehérvári Tánc Ünnepet szombaton a tánc világnapja alkalmából. A Fehérvári Táncművészek Szövetsége és a Tercia StArt Egyesület egész napos programsorozata délelőtt belvárosi felvonulással és flasmobbal kezdődött, majd a KÖFÉM Művelődési Házban folytatódott. A város Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket a Hotel Magyar Királynál.

 

Folytatva a tavaly útjára indított kezdeményezést, ismét megrendezték a Fehérvári Tánc Ünnepet a tánc világnapja alkalmából, amely  több mint négy évtizedes múltra tekint vissza. A program célja, hogy felhívják a figyelmet a tánc által nyújtott értékekre, a helyi hagyományokra, és lehetőséget adjanak a közös bemutatkozásra a különféle táncstílusokat képviselő fehérvári szervezeteknek. 

Székesfehérváron 39 táncos iskola, mozgásstúdió, klub és egyesület működik, közülük mintegy tucatnyian kapcsolódtak be az egész napos programsorozat belvárosi megnyitójába szombaton. A táncosok az Országalmánál gyülekeztek, majd felvonultak a Hotel Magyar Király előtti térig. Itt elsőként a Székesfehérvári Táncművészek Szövetségének elnökeBartha László köszöntö

tte a résztvevőket és tolmácsolta a tánc világnapjának idei üzenetét, amely ezúttal egy kínai táncművésztől származik. Elhangzott: a tánc kommunikáció a világgal. A testbeszéd az emberiség legösszetettebb, legösztönösebb kommunikációs formája. Újszülöttként már azelőtt használjuk a kezünket és a lábunkat, hogy táncszerű gesztusokat tennénk. Ebből a primitív nyelvből keletkezik a tánc, amely szorosan kapcsolódik az élethez, és megnyitja az emberek kommunikációját a természet és minden élőlény felé. 

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester üdvözölte a résztvevőket. Köszönetet mondott a Szövetségnek a fehérvári táncművészek összefogásáért. A város táncosai példát mutatnak mindenkinek, hiszen különféle stílusokat művelnek, ám mégis összetartanak, és együtt komoly erőt képviselnek. Az alpolgármester köszönetét fejezte ki a klubok, egyesületek vezetőinek és a szülőknek, akik segítik a helyi gyerekeket abban, hogy örömüket leljék a táncban.

A köszöntőket flashmob követte valamennyi táncos részvételével, majd öt táncstúdió adott rövid ízelítőt.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >