Vasárnap este három koncert is lesz a Museum Caféban |
Írta: ÖKK | |||||
2023. május 21. | |||||
Három együttes is fellép vasárnap 19.00 órától a Museum Caféban. A Damara, a kisbetűs ünnepnapok, valamint a Waiting Room kortárs, javarészt alternatív rockzenét játszanak.
A Damara februárban mutatta be Fény és Boogie című második albumát, mely a fiatalokat is sokszor érintő problémákat dolgoz fel. A dalszövegekben előkerül a szorongás, a szerelmi nehézségek, valamint a pánik és a megfelelési kényszer. Az együttes arra vállalkozik, hogy a vasárnapi koncerten ezeket a problémákat a közönséggel közösen alakíthassák át fénnyé. A kisbetűs ünnepnapokat három Telekis osztálytárs alapította 2018-ban. Eleinte csak iskolai rendezvényeken léptek fel, majd később külső helyszíneken is kipróbálták magukat. Dallamvilágukra jellemző az alternatív és az indie vonal, ami sokszor szokatlan szövegekkel párosul. Legnépszerűbb daluk a Visszafojtott ásítás már közel 10.000 megtekintésnél jár a Youtube-on. A Waiting Room is ismert név a székesfehérvári könnyűzenében. A Museum Caféban is visszatérő fellépők, de léptek már fel Deák Bill Gyula előzenekaraként is. A fiatalokból álló együttes a klasszikus rock szellemiségével vegyített, kortárs indie zenét játszik. Első dalukat tavaly ősszel adták ki, azóta pedig rendszeresen koncerteznek a városban. A koncertek május 21-én, vasárnap 19.00 órától kezdődnek. Jegyek 2000 forintos áron válthatók, mely mindhárom fellépő koncertjére érvényes. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|