Jazzpéntek a Fekete-Kovács–Szabó–Tóth trióval |
Írta: Kopcsai Margit | |||||
2023. június 16. | |||||
Júniusban ismét szól a jazz a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központban: június 16-án, pénteken 19 órától a Fekete-Kovács–Szabó–Tóth trió ad koncertet a Fürdő sori épületben. A Jazzpéntek sorozat ezután nyári szünetet tart, de ősszel újra lesznek koncertek a Fürdő sori épületben. A júniusi Jazzpéntekre már kaphatók jegyek a helyszínen és a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon.
A Liszt Ferenc-díjas előadóművész, Fekete-Kovács Kornél (szárnykürt, trombita, effektek) a Modern Art Orchestra művészeti vezetője. Zeneszerzőként és előadóként egyaránt elismert és aktív tagja a magyar kortárszenei, és jazzéletnek. A jazz, világ- és könnyűzenei előadók dobosaként ismert Szabó Dániel Ferenc (dobok, elektronika) számos albumon működött közre zenészként, többek között a Mörk, a New Fossils, a Gyémánt Bálint Trió és a Pátkai Rozina Quartet tagja. 2020-ban Lakatos Ablakos Dezső Jazz-előadóművészeti ösztöndíjas, 2019-ben a Mörk zenekarral „Az Év Junior Könnyűzenei Alkotójának” járó Artisjus-díjat, 2020-ban pedig Fonogram díjat nyert. A gitáros, nagybőgős zenész, zeneszerző Tóth István 2017-ben szerezte mester diplomáját az Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán. 2013-ban elnyerte a montreux-i jazzgitár-verseny különdíját. Jelenleg a Tálas Áron Trió, a Laiho és a New fossils zenekar állandó tagja. A júniusi Jazzpéntekre már kaphatók jegyek a www.fehervariprogram.hu/jegy oldalon és a helyszínen, hétfőtől péntekig 8–16 óra között.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|