Templomi koncertsorozat az ARSO-val |
Írta: ÖKK | |||||
2023. június 28. | |||||
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar 2023-ban is megrendezi hagyományos „Harmonia Albensis – Templomi hangversenyek” című sorozatát Székesfehérvár belvárosának patinás templomaiban. A négy koncertből álló ciklus programja egyaránt kínál a zenebarátoknak ismert remekműveket és felfedezésszámba menő ritkaságokat.
Az „Öröm zenéje” szólal meg a Ciszterci templomban július 13-án 19.30 órakor. Az Ewald Rézfúvós Együttes hangversenyén Rossini, Bizet, Verdi, Borodin, Händel és Gershwin népszerű klasszikusainak rézfúvós együttesre készült átiratait hallhatja a közönség. Július harmadik szombati estjének középpontjában a „hangszerek királynője”, az orgona áll. Július 20-án 19.30 órától a Liszt-díjas orgonaművész, Szamosi Szabolcs sokszínű és igényes programot szólaltat meg az Evangélikus templom orgonáján. A koncerten közreműködik Solymosi Péter trombitaművész, a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar szólamvezetője, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti karának tanára. A 2023-as Harmonia Albensis-sorozatot méltó módon Mozart muzsikája zárja július 27-én 19.30 órakor a Szent Sebestyén-templomban. A derűs és magával ragadó A-dúr szimfónia után a mester egyházzenei termésének egyik legragyogóbb remeke, a C-dúr „Koronázási” mise hangzik fel Zemlényi Eszter, Megyesi-Schwarz Lúcia, Csapó József, Szélpál Szilveszter neves énekművészek, a Vox Mirabilis Kamarakórus, az Ars Musica Kórus és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar előadásában. A hangversenyt a zenekar művészeti vezetője, Dobszay Péter Junior Prima-díjas karmester dirigálja. A sorozatra bérlet, az egyes koncertekre pedig jegyek válthatóak. A nyugdíjasok és diákok számára kedvezményt biztosítanak. Jegyet váltani személyesen a Fő utca 8. szám alatti jegypénztárban hétfőtől péntekig 10 és 18 óra között, vagy online az arso.jegy.hu honlapon lehet
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|