A Fehérvári Kézművesek Egyesülete folyamatosan fejleszti, bővíti tevékenységét, ennek köszönhetően |
Írta: MÁV Előre Foxconn kommunikációs csapata | |||||
2024. január 18. | |||||
Hiába nyert idegenben a visszavágón, a negyeddöntőben kiesett a férfi röplabda Magyar Kupából a MÁV Előre Foxconn. A fehérváriak mindent megtettek a sikerért, ebben a párharcban azonban a tizenkilencszeres bajnok FINO Kaposvár akarata érvényesült.
A MÁV Előre Foxconn játékosai abban a tudatban érkeztek Kaposvárra, hogy maximum egy játszmát veszíthetnek Kaposváron, ha tovább akarnak jutni a Magyar Kupa elődöntőjébe. Dávid Zoltán vezetőedző a mérkőzés előtt jelezte, a végsőkig hisznek, de a diadalhoz ki kell küszöbölni az odavágón vétett hibákat, és tanítványainak stresszhelyzetben is jó megoldásokat kell választaniuk. A fehérvári röplabdázók a tétnek megfelelően nagy elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe, ahol négypontos sorozattal kezdtek be. A hazaiaknak időbe telt visszaküzdeniük magukat, 10-9-nél viszont már náluk volt az előny. A fehérváriak ezúttal nem hagyták átvenni az irányítást, Redjo Koci, Christian Janke és Pesti Marcell felváltva ütötte a pontokat. 13-17-nél már ismét négy pontos volt a különbség a vendégek javára, ami onnantól már csak tovább nőtt a szett végéig. A második felvonásban folyamatosan ment az adok-kapok, 14-12-nél azonban egy vitás döntés után megtört a MÁV Előre lendülete, amelynél 16-12-nél Szabó Vilmos váltotta Tomás Dileót a feladó pozícióban. Az első összecsapás legjobbja, Baróti Árpád ekkor lendült bele igazán: brutális ütések, ász nyitások, egy hatalmas blokk Redjo Koci oldalán, és máris elhúzott kaposvári együttes, amely végül kiegyenlített. A FINO jó formája a harmadik szettre is kitartott. A hazaiak először 10-7-nél vezettek három ponttal, onnantól kezdve pedig a kék-fehérek nem tudtak két ponton belülre kerülni. Tomanóczy Bálint blokkjával 20-18-nál felcsillant a remény, a tizenkilencszeres bajnok rutinja azonban ismét érvényesült, így 2-1-es szettállásnál eldőlt a továbbjutás sorsa. A következő két játszmában mindkét edző felküldte második sorát. A csapatok szoros végjátékkal örvendeztették meg a nézőket, mely során a MÁV Előre magyar fiataljai bizonyultak jobbnak. Sebestyén Mártonék először kiegyenlítetek, majd a döntő szettben 11-15-re győztek. Veresége ellenére a Kaposvár jutott tovább a Magyar Kupa elődöntőjébe, ahol a Kecskemét lesz az ellenfele. A MÁV Előre Foxconn még két sorozatban érdekelt a szezonban. Dávid Zoltán legénysége a magyar bajnokságban eddig veretlen, a MEVZA Közép-európai Ligában pedig öt mérkőzésből négyet megnyert, így nagy eséllyel pályázik a négyesdöntőre.
FINO Kaposvár – MÁV Előre Foxconn 2-3 (19-25, 25-17, 25-20, 23-25, 11-15) Kaposvár Aréna FINO Kaposvár: Hubicska, Magyar, Bögöly, Novoselov, Lescay, Baróti. Csere: Bozóki (liberó), Eördögh (liberó), Zarka, Iván, Kalmár, Quevedo, Tóth. Vezetőedző: Slobodan Prakljacic. MÁV Előre Foxconn: Ambrus, Koci, Tomanóczy, Pesti, Janke, Dileo. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Szabó, Eke, Boa, Fazekas, Szávai, Sebestyén. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|