Volán siker az utolsó percben, előzés a tabellán! |
Írta: Mátay Balázs | |||||
2024. január 21. | |||||
A péntek esti bolzanói hajrávereség után szombat este éppen egy, a végén szerzett találattal tudott nyerni az Asiago vendégeként Olaszországban a Hydro Fehérvár AV19 jégkorong csapata az osztrák bázisú nemzetközi ligában, az ICEHL-ben. A Volán nem érdemtelenül diadalmaskodott 4-3-ra, ugyanis már 2-0-ra és 3-1-re is vezetett, s csak a játékvezetők által kissé szigorúan megítélt sorozat-emberelőnyöknek köszönhetően tudott a hajrá előtt egyenlíteni a Dél-tiroli gárda. A Volán góljain Hári, Kuralt, Németh Kristóf és Levens osztozott.
Remekül startoltak az „Ördögök”, bő 10 perc után Hári és Kuralt szép góljaival már kettővel mentek. A hokiban ez nem nagy előny, gyors játék, gyors lehetőség a felzárkózásra. Ennek jegyében a meccs feléhez közeledve szépített az Asiago, hogy aztán 3 percen belül Németh Kristóf visszaállítsa a kétgólos vendégelőnyt az eredményjelzőn. A játékrész hajrájában aztán a játékvezetők bő egy percen belül kiszórták Leavenst és Bartalist, amit a hazaiak kihasználtak, kettős fórban egyre zárkóztak, majd az éppen kiegészülő, de még rendezetlen Volán védekezést kihasználva egyenlítettek is! A lélektani előny ellenére mégsem az olaszoké, hanem a Hydro Fehérvár AV19-é volt a végső szó: a durváskodó Gennarót az utolsó per elején kiszórták a büntetőpadra a „zebrák”, ezt pedig 16 másodperccel a végső dudaszó előtt Hári remek passzát a ketrecbe továbbítva Leavens váltotta győztes gólra. Kiss Dávid csapata ezzel nem csak 3 pontot nyert, hanem a (végén BL-t érő) 2. helyet is, mivel a Salzburg is kikapott Bolzanóban, így ellépett tőle 3 egységgel a Volán, amely a következő fordulóban, január 23-án, kedden 19.15-kor hazai pályán a Villach ellen lép jégre egy keménynek ígérkező rangadón.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|