A Kecskemét sem tudott a MÁV Előre útjába állni az Extraligában |
Írta: MÁV Előre Foxconn kommunikációs csapata | |||||
2024. január 21. | |||||
A szezon folyamán másodszor is három szettben győzte le a Kecskeméti RC-t a MÁV Előre Foxconn a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában. Dávid Zoltán vezetőedző csapata magabiztos győzelemmel hangolt a MEVZA Közép-európai Ligára, ahol a négyes döntőbe kerülésért küzd hétközben.
A Kecskemét úgy fogadta az idei Extraligában eddig veretlen fehérvárakat, hogy az elmúlt tíz mérkőzéséből mindössze kétszer veszített. A MÁV Előre ezzel szemben a Kaposvár elleni Magyar Kupa negyeddöntő kiesést igyekezett a bajnokságban feledni. A kék-fehérek szokatlan összeállításban is hatalmas elánnal kezdtek be a mérkőzésen. A hiányzó Pesti Marcell mellett Christian Janke és a szezon folyamán rengeteget játszó Tomanóczy Bálint is pihenőt kapott. A kulcsemberek kihagyása nem igazán érződött a MÁV Előre játékán az első szettben a fehérvári együttesen, 13-13-ig nehezen tudott ellenfele fölé kerekedni, utána azonban rákapcsolt, és 10 pontos különbséggel nyert. A második felvonás rajt-cél MÁV Előre győzelmet hozott. Fazekas Balázs, Boa Szabolcs és a csapatkapitány Redjo Koci futószalagon szállította a pontokat, így esélyt sem adva a hazaiaknak. A harmadik játszmában a Kecskemét felszívta magát, 22-22-ig úgy tűnt, irányítja a játékot és legalább egy szettet elhozhat. Ekkor azonban fordítani tudott a vendégcsapat, amely maratoni végjátéban biztosította végül a szettveszteség nélküli diadalt. „A betegségek és a közelgő MEVZA-liga mérkőzések miatt cserélnünk kellett a kezdő hatosban. A fiúk viszont nagyon jól alkalmazkodtak. Az eredmény ellenére ez egy kifejezetten nehéz mérkőzés volt. Egészen máshogy is alakulhatott volna, ha a rendkívül hosszú harmadik szettet nem mi nyerjük. Az ilyen a szoros összecsapásokon tavaly sokszor veszítettünk, örülök, hogy ezekben a helyzetekben is látszik a fejlődés a csapaton” – nyilatkozta a mérkőzés után Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője. A MÁV Előre Foxconn ezzel továbbra is veretlen a magyar Extraligában. A kék-fehér együttes a MEVZA Közép-európai Ligában kedden Ausztriában, az Aich/Dob otthonában két mérkőzéssel folytatja erőltetett menetelését a szezonban.
Kecskeméti RC – MÁV Előre Foxconn 0-3 (15-25, 14-25, 30-32) Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok Kecskeméti RC: Balla, Boldizsár, Gacs, Farkas, Kecskeméti, Varga. Csere: Bogdán (liberó), Török Zs. (liberó), Mócza, Török S., Dinnyés, Nagy. Vezetőedző: Deák Márk. MÁV Előre Foxconn: Szabó, Ambrus, Eke, Koci, Boa, Fazekas. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Tomanóczy, Péter, Janke, Sebestyén, Dileo. Vezetőedző: Dávid Zoltán.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|