Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Szettet sem engedett a MÁV Előre a DEAC-nak Nyomtatás E-mail
Írta: MÁV Előre Foxconn kommunikációs csapata   
2024. február 08.
Idegenben is szettveszteség nélkül győzte le a MÁV Előre Foxconn a Debreceni EAC csapatát a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában. A fehérvári együttes így veretlenül várhatja a címvédő FINO Kaposvár elleni hazai szuperrangadót.

 

A kék-fehérek a két együttes legutóbbi összecsapásán három szoros szettben nyertek Székesfehérváron a magyar bajnokság negyedik helyezettje ellen, és Debrecenbe is hasonló eredmény reményében utaztak.

A 2024-ben tapasztalt feszített tempó miatt újfent voltak változások a kezdő hatosban. Szabó Vilmost Tomas Dileo váltotta a feladó poszton, Eke Péter pedig Tomanóczy Bálint helyett kapott lehetőséget. A MÁV Előre bajnoki ambícióinak megfelelően vágott neki a mérkőzésnek. A debreceniek az első szettben 8-9-ig tartották a lépést, onnantól kezdve azonban Redjo Koci, Ambrus Bence, Pesti Marcell pontjainak köszönhetően a vendégek szertefoszlatták a reményeket.

A fehérváriak bomba formában játszottak, így a második felvonásban még kevesebb esélyt adtak ellenfelüknek. Már hatpontos volt az előnyük 9-15-nél, amit később csak tovább növeltek. A játszma derekán Szabó érkezett Dileo helyére.

A harmadik játékrészben ismét az argentin kezdett, 5-4-es hazai vezetésnél azonban a két feladó megint váltotta egymást. Ekkor már látszott a vendégeken, hogy elvették a lábukat a gázpedálról, és a vasárnapi, Kaposvár elleni bajnokira tartalékolnak erejükkel. A MÁV Előre 13-18-ra is vezetett, végül pedig négy ponttal nyerte az utolsó szettet.

Győzelmének köszönhetően a MÁV Előre Foxconn férfi röplabdacsapata tizenötödik Extraliga mérkőzésén is megtartotta veretlenségét, így önbizalomtól duzzadva várhatja a FINO Kaposvár elleni vasárnapi rangadót.

Nagyon fegyelmezetten játszottunk, végig betartottuk a taktikát, aminek meglett az eredménye. A harmadik szettben azt láttam a fiúkon, hogy a könnyebb kezdés miatt volt náluk egy kis fókuszvesztés. Ennek következtében egy kicsit fel is tudott kapaszkodni a Debrecen, de sikerült rövidre zárnunk a mérkőzést, ami nagyon fontos volt, hiszen vasárnap már a Kaposvárt fogadjuk hazai pályán” – nyilatkozta az összecsapás után Dávid Zoltán, a MÁV Előre Foxconn vezetőedzője.

 

 

Debreceni EAC – MÁV Előre Foxconn 0-3 (14-25, 15-25, 21-25)

Debrecen, DESOK Sportcsarnok

Debreceni EAC: Bakóczy, Remete, Moret, Pavliuk, Cesar, Bagics. Csere: Imre (liberó), Elleh, Dorogi, Veres. Vezetőedző: Fodor Antal.

MÁV Előre Foxconn: Ambrus, Eke, Koci, Pesti, Janke, Dileo. Csere: Takács (liberó), Szentesi (liberó), Szabó, Boa, Tomanóczy, Fazekas, Szávai, Sebestyén. Vezetőedző: Dávid Zoltán.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >