Vasárnap a Fradi érkezik a Sóstói Stadionba |
Írta: ÖKK | |||||
2024. március 09. | |||||
Március 10-én, vasárnap 15.30 órától Fehérvár FC – Ferencváros rangadót rendeznek a Sóstói Stadionban. A két csapat mérkőzését kiemelt figyelem övezi, miután a dobogó második és harmadik helyezettje csap össze.
Komoly próbatétel elé néz vasárnap a Fehérvár FC: a második helyezett Ferencváros csapata érkezik a Sóstói Stadionba. A fehérvári focisták legutóbbi két meccsüket 0-4, valamint 0-2 arányban vesztették el a Diósgyőr és az Újpest ellen, így már csak 4 pontra van tőlük a 4. helyezett Puskás Akadémia. Az NB I-ben az utolsó, nemzetközi kupaszereplést jelentő hely a dobogó legalsó foka, így a Fehérvár FC-nek kiemelt fontosságú a harmadik hely megtartása. A Ferencváros jelenleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, 48 ponttal mindössze egyetlen pont különbséggel van lemaradva a listavezető Paksi FC ellen. A zöld-fehérek az Olympiakosz ellen búcsúztak a nemzetközi kupamezőnytől is, a végső céljuk így egyértelműen az első hellyel járó Bajnokok Ligája-selejtező szereplés. A jegyek már 2300 forintos ártól elérhetőek a Jegymester felületén, ide kattintva. További jegyinformációkat a klub honlapján, ITT olvashatnak. OTP Bank Liga, 24. forduló
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|