Immár kilencedik alkalommal adott otthont Székesfehérvár a Jégmadár Kupának, amelyen idén négy ország indulói mérték össze tudásukat a hétvégén.
Székesfehérváron hosszú múltra tekint vissza a műkorcsolya, a város jégfelületein már a kezdetek óta jelen van a sportág. A Székesfehérvári Jégmadár Műkorcsolya Sportegyesületben ráadásul nem csak versenyzők pallérozódnak, hanem a korcsolyázást kedvelő és megszerető fiatalok és felnőttek számára is adódik lehetőség a sportolásra.
Az egyesület immár kilencedik alkalommal szervezte meg a Jégmadár Kupát, amelynek a korábbi években az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2024-ben pedig Székesfehérvár legújabb közösségi tere, az Alba Aréna adott otthont. „Rendkívül büszkék vagyunk, hogy ezt a rangos versenyt idén ebben a Magyarországon egyedülálló arénában rendezhettük meg. Úgy gondolom, az Alba Aréna méltó otthona volt a nemzetközi mezőnynek, ezért köszöntettel tartozunk főszponzorunknak, az Alcoa Shared Services Hungary Kft-nek, valamint Székesfehérvár Önkormányzatának, dr. Cser-Palkovics Andrásnak, Bozai-Tóth Boglárkának és az Alba Aréna dolgozóinak. Egyesületünk az idei megmérettetésen is szép számmal képviseltette magát a versenyzők mezőnyében, de a rendezvény gördülékenységéhez és sikerességéhez a szülőkre is szükség volt, akik a háttérben oroszlánrészt vállalva segítik a verseny színvonalas lebonyolítását.” – mondta Oros Hajnalka, a Székesfehérvári Jégmadár Műkorcsolya Sportegyesület ügyvezetője, a rendezvény főszervezője.
2024-ben – az elmúlt évek hagyományainak megfelelően – mind az ISU, azaz versenysportolói, mind pedig a rekreációs kategóriában jégre léptek a versenyzők. A 216 induló között a magyar sportolók felvonultatták a magyar utánpótlás közel teljes mezőnyét, mellettük Franciaországból, Szlovákiából és Szlovéniából is érkeztek műkorcsolyázók a kétnapos viadalra. Az eseményen a Székesfehérvári Jégmadár Műkorcsolya Sportegyesület sportolói, akik az Alba Aréna nyitórendezvényének második napján már bemutatkoztak a vadonatúj létesítmény jegén, kiváló eredményeket értek el.
ISU kategóriák:
Junior lányok: Hartdégen Lili 1. hely Czakó Luca 5. hely
Intermediate Novice Idrisz Szonja 4. hely Bráth Hanna 5. hely
Basic Novice Hesz Fanni 1. hely Schall Natália 3. hely
Mini Cubs : Papp Anasztázia 9. hely Kántor Júlia 12. hely
Rekreációs kategóriák:
Jobbágy Gréta 1. Fésűs Molli 3. Ángyás Rita 1. Magyar Nimród 1. Kántor Viktor 2. Nádudvari Alíz 12. Gafner Estella 5. Kalló Anna 7. Regős Franciska 10.
|