Ortopéd sebészek a Színházban |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. június 20. | |||||
Színészek helyett orvosi műszerekkel találkozhatnak a Vörösmarty Színházba betérő látogatók két napon át. A színház épületében tartják ugyanis a Magyar Ortopéd Társaság 51. Kongresszusát. A program kuriózumát jelenti, hogy most először külföldön dolgozó magyar ortopéd orvosokat is meghívtak a találkozóra, hogy elmondják tapasztalataikat, s átadják itthon maradt társaiknak a határon túl szerzett tudásukat. A Magyar Ortopéd Társaság 51. Kongresszusának sajtótájékoztatóján Dr. Bucsi László főorvos, a Magyar Ortopéd Társaság elnöke elmondta, hogy szervezetük minden évben rendez egy nagyszabású fórumot, amelyre külföldről is szép számmal érkeznek orvosok. Idén a külföldön dolgozó magyar ortopéd kollégákat is meghívták, s nem azért, hogy visszacsábítsák őket hazánkba – ábránd lenne ez az ötlet, hiszen Angliában a többszörösét keresik annak, mint amit idehaza kapnának a kórházakban -, hanem, hogy felélesszék és megerősítsék a velük való kapcsolatot, s ne vesszenek el végleg a magyar egészségügy számára. Tudásuk, tapasztalataik, a külföldön megismert új módszerek átadása hatalmas szellemi tőkét jelent itthon maradt társaiknak. Dr. Bucsi László hónapokkal ezelőtt kezdte el felkutatni a kivándorolt orvosokat, akik nagyon örültek a meghívásnak, s van, aki saját költségén, Ausztráliából utazott haza, hogy részt vegyen a konferencián. Jöttek még Svájcból, Németországból, Svédországból, Ausztriából, Angliából is magyarok, valamint külföldiek: csehek és lengyelek. A Kongresszuson 5 tudományos témában, közel 200 előadás hangzik el két szekcióra bontva. (Mindegyik szekcióban van egy külföldön dolgozó magyar elnök.) Az első szekcióban a fiatalabb generáció szólalt meg, a másodikban pedig az idősebb korosztály, akik már igen szép karriert futottak be. A fiatalok előadásait az idősebbek figyelik, s a legjobbak európai és nemzetközi ösztöndíjakat kapnak. Dr. Bucsi László szerint a magyar orvosok azért vándorolnak ki hazánkból, mert itthon nem jutnak megfelelő jövedelmi lehetőséghez, az idősebb kollégák nem engedik őket kibontakozni, s nagyon kevesen tudnak eljutni abba a pozícióba, amibe szeretnének. Ha viszont külföldön dolgoznak, hamarosan főnöki beosztást kapnak, amelyhez megfelelő juttatás is járul. A főorvos úgy véli, akkor lehetne megtartani a szakembereket, ha az említett probléma megoldásra kerülne, s az orvosokat anyagilag és erkölcsileg is megbecsülnék. S ez utóbbi nemcsak a társadalom felől érkező impulzus kellene, hogy legyen, hanem a kollegalitásban is megnyilvánuló viselkedési mód.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|