Újságírói Study-Tour Gárdonyban |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. június 21. | |||||
A Gárdonyi Önkormányzat „Study-Tour”-t szervezett a sajtó képviselői számára. Az egész napos programra kora reggel egy külön busszal érkeztek Budapestről az újságírók, akikhez a Nádas Étteremben csatlakoztak a székesfehérvári médiumok képviselői is – fürdőruhával felszerelkezve, hiszen az előzetes tájékoztatóból tudni lehetett, hogy a helyi pálinkafőzde, Gárdonyi Géza Ház… megtekintése mellett az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőbe is ellátogatnak majd. A „Study-Tour”első állomásán Tóth István, Gárdony polgármestere elmondta, hogy azért szervezték meg ezt a programot, hogy felkeltsék az újságírók érdeklődését – s közreműködésükkel a turistákét is. „Szeretnénk, ha minél többen jönnének Gárdonyba.” – mondta a polgármester – „Sokan átutaznak ugyan a településünkön, de nem tudják, hogy milyen értékek, látványosságok találhatók itt. Ezért szerveztük meg ezt a programot. Hogy bemutassuk a környék legszebb részeit, legnagyobb értékeit.” A Nádas Étterem helyén például már évszázadok óta vendéglátó egység működik, így túlzás nélkül mondható, hogy meghatározó a Velencei-tó és Gárdony életében. A „Study Tour” második állomása a Sport Beach volt. A tó domináns strandja idén nyerte el a Kék Hullám minősítést, amelyről Bálint György tájékoztatta a vendégeket, valamint arról is beszélt, hogy a bérlők mit értenek az alatt, hogy „ökostrandot” akarnak kialakítani. A strand után egy tóparti vendéglőbe vonult a társaság, majd Madárrezervátum mellett elhaladván a Dinnyési Fertő Természetvédelmi Területen kirándult, ahol a természetőr egy rövid bemutatót tartott sétával egybekötve. Aztán a Dinnyési Ivadéknevelő Tógazdaság következett, amely kuriózumnak számít hazánkban: 1961 óta üzemel, jelenleg 110 hektáron gazdálkodik, s megalakulása óta zsenge és előnevelt, 1-2 nyaras korosztályú halakat állít elő. Fő halfajuk a ponty. 1996 óta a dinnyési tükrös pontyot szaporítják és tenyésztik. Az újságírók itt végignézhették a halivadék-szaporítás folyamatát: a halfejést, az ikra megtermékenyítését, majd a kémcsövekben úszkáló kis „halakat”. A vendégek az ebédidőt a MOHOSZ Agárdi Horgásztanyáján töltötték tóparti miliőben, majd a tavi horgászatról szóló tájékoztató után elhajókáztak a legromantikusabb vízi tisztásokra, ahová a menetrend szerint közlekedő hajók nem szokták elvinni az utasokat. Aztán a fürdőzés következett: az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben mindenki ellazulhatott kicsit, s megnézhette, hogyan alakították át az épületet, s milyen fejlesztési célok várnak még megvalósulásra. A pihenő után Gárdonyi Géza szülőháza került sorra, majd a Simon Pincészet, ahol több ezer liter bor állt a hordókban, s várt arra, hogy valaki megkóstolja őket. Közben a Simon család gyümölcs-ültetvényét is megtekintették a látogatók, végezetül pedig az Agárdi Pálinkafőzdében ízlelgették a többszörös nagydíjas Pálinkaház termékeit…
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|