Csanaky Balázs kapta meg a 120 ezredik Széchenyi Kártyát |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. december 17. | |||||
A KA-VOSZ Zrt., a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete, valamint a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara igencsak ünnepi alkalomra hívta össze a sajtó képviselőit: átadták a 120 ezredik Széchenyi Kártyát Székesfehérváron, amelyet Csanaky Balázs vehetett át. Az építési vállalkozó hét évvel ezelőtt alapította cégét, s mára 600 millió forint éves árbevételt könyvelhet el.
A Széchenyi Kártyával eddig 700 milliárd forinthoz juttatták a magyar vállalkozásokat. Ebből mintegy 21 milliárd forintot Fejér megyében utaltak ki - összesen 4000 vállalkozónak. A kártyához az juthat hozzá, aki legalább egy nyereséges évet zárt cégével. A Széchenyi Kártya nyolcadik éve igényelhető. 2002-ben még csak 1 millió forintot "jelentett", mára azonban már akár 25 millió forint hitelt is adnak így a bankok. Az 120 ezredik kártya-átadó ünnepségen jelen volt - többek között - Radetzky Jenő, a Fejér Megyei KIK elnöke, Dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Varga István, a VOSZ Fejér Megyei Szervezetének elnöke és Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|