Fontosabb döntések a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács június 25-i ülésén |
Írta: Közlemény | |||||
2008. június 26. | |||||
Ülést tartott a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács június 25-én, dr. Balogh Ibolya elnök vezetésével. A testület először Fejér megye területrendezési tervéről folytatott eszmecserét. Faragó Péter vezető tervező (VÁTI Kht.) tervismertetőt tartott a napokban egyeztetésre bocsátott tervezői javaslatról, ehhez a Tanács állásfoglalását kérték. Dr. Balogh Ibolya elnök felkérte a Tanács tagjait, hogy a folyamatban lévő egyeztetési eljárást kísérjék figyelemmel, és településük, illetve térségük állásfoglalásával is mozdítsák elő a települési, illetve a nagyobb térségi fejlesztési szándékok összehangolását. Az ülésen a Tanács döntést hozott egyes korábbi támogatási szerződések módosításáról, valamint a Kisapostag CÉDE-támogatása ügyében hozott határozat hatályba lépéséről. A Tanács felhatalmazta elnökét a Fejér megyei területfejlesztési koncepció felülvizsgálatának elindítására. A felülvizsgálati folyamat végeredményeként egy olyan dokumentum készülhet el, amely az új térségi fejlesztési igényeket tükrözi és illeszkedik a legújabb megyei, regionális és országos szinten elkészült területi tervekhez, elősegítve ezzel a helyi szereplők pályázati tevékenységét és a fejlesztéseket támogató külső (elsősorban uniós) források minél hatékonyabb lehívhatóságát. Ezt követően a testület tagjai véleményezték a Fejér megyét érintő „Jelentős vízgazdálkodási kérdések” című konzultációs és szakmai anyagokat. Elfogadták a Tanács 2008. évi költségvetésének módosítását, továbbá jóváhagyták a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és a Fejér Megyei Területfejlesztési Tanács közötti szakmai együttműködésről szóló szerződést. Tájékoztató hangzott el az agrár- és vidékfejlesztés megyei helyzetéről, a Fejér Megyei Önkormányzati Hivatal – a Tanács munkaszervezetét érintő – átszervezéséről, illetve a Tanács működéséhez nyújtott 2007. évi kormányzati hozzájárulás elszámolásáról és annak 2008. évi mértékéről.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|