"Biblia a cigányok között" |
Írta: Közlemény | |
2008. július 04. | |
Ma délután 2 órától az Egyházmegyei Karitász és a Bicskei Római Katolikus Egyházközség Karitász csoportja Tóth Tamás plébános vezetésével „Biblia a cigányok között” rendezvényt szervez a bicskei Petőfi Művelődési Központban. A Biblia Éve alkalmából a „Nemcsak kenyérrel él az ember” karitászprogram egyik állomásaként Bicskén (Sarlós Boldogasszony napján), 40 roma család vesz részt. Spányi Antal megyés püspök, a Magyar Katolikus Karitász püspök-elnöke megáld minden megjelent romacsaládot és mindannyiuknak egy-egy Bibliát ad ajándékba. A rendezvényen részt vesz Orián Géza a Noé Bárkája Egyesület misszióvezetője is. A családi együttlét alatt a roma családok műsora mellett katolikus fiatalok énekekkel, gitáros zenével színesítik az összejövetelt, a gyerekeket pedig játszóház várja. A rendezvény szeretetvendégséggel zárul. A rendezvényről érdeklődni lehet: Nagy Lajosné (30-742-8138) és Sági Ferencné (30-330-3711) karitászvezetőknél |
< Előző | Következő > |
---|