Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
A Videoton megvásárolta az STS Group ZRt. többségi tulajdonrészét Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 30.

ImageA megújuló energia több területén mérnöki irodaként és fővállalkozóként működő, magyar magánszemélyek tulajdonában álló STS Group-ba történt befektetéssel tette meg első lépését a Videoton az energetika területén, amit stratégiai iránynak tekint. Az STS Group 2009-ben kb. 5,5 mrd Ft-os árbevételt ért el, főként szél-, biogáz- és biomassza- erőművek tervezésével, üzemeltetésével és kivitelezésével. A Videoton további lépéseket tervez az energetika területén.

 

Somorjai Barbara PR és Marketing főmunkatárs a Fehérvári Híreknek elmondta, hogy a Videoton hosszabb távon több belépési pontot lát az energetika területére, amit a következő évtizedek gyökeresen átrendeződő, és egyben növekvő piacának tart.

Image
.

A Videoton érdeklődése az alábbi területeket öleli fel:

• Megújuló energiák termelésének gazdaságilag hatékony, társadalmilag progresszív technológiáinak megismerése, fejlesztése, kivitelezése

• Az energia hatékonyabb, takarékosabb felhasználása, ezen belül:

- Új, az eddigieknél hatékonyabb fogyasztók fejlesztése, gyártása, rendszerkénti bevezetése

- Elektronikai gyártóként részt venni a felhasználóknak azonnali visszajelzést biztosító intelligens mérés- és szabályozástechnikában

- Energiatakarékos építési rendszerek piaca o Klasszikus ESCO projektek (önmagukban megtérülő hatékonyságjavító beruházások megtervezése, kivitelezése, üzemeltetése és finanszírozásának szervezése)

• Az energia hatékonyabb elosztása, ezen belül:

-  Ipari nagyfogyasztói rendszerek optimalizálása

- Jelenlét az újrastrukturálódó energiakereskedelemben, mind villamos, mind gázenergia területén

- Lokális, a nagy hálózatoktól függetlenül működő rendszerek kialakítása, ezek ki- és továbbfejlesztése

Image
Fotó: Videoton

A Videoton saját komparatív előnyeit - magas szintű mérnöki tudás, fegyelmezett beruházási politika, következetes működtetés és projektmegvalósítás, erős pénzügyi háttér, hatékony kockázatkezelés - kihasználva kíván az iparágban előrehaladni. A Videoton saját hozzáadott értékét elsősorban a fentiek kamatoztatásában látja, ezért nem célja a csupán pénzügyi befektetői pozíció, (pl. erőművek tulajdonlása), bár kedvező lehetőség esetén, ez a továbbiakban sem zárható ki.

A számára kevésbé ismert területen való gyors növekedéshez az eddigiekhez hasonlóan, elismert szakmai partnerekkel kíván a Videoton szövetkezni, tehát a belépést nem új cégek alapításával, hanem akvizíciókkal kívánja megvalósítani.

Az STS Group esetében a többségi tulajdon megszerzésével egyidejűleg hosszú távú együttműködésben állapodtak meg a cég vezérigazgatójával, Gyepes Tamással, aki egyúttal a cég alapítója és a további 49%-ának tulajdonosa.

A STS Group komoly referenciákkal rendelkezik számos területen:

• Szélerőműparkok

• Szennyvízderítő- és szemét-telepeken felszabaduló gázok energiatermelésre történő hasznosítása

• Törpe-vizierőművek

• Biomassza (állati trágya, haszonnövények) erőművek

Fenti területeken a befektetők, beruházók számára kulcsrakész szolgáltatást nyújt, ami a következőket öleli fel:

• Előkészítő elemzések

• Projekttervek

• Tervezés, engedélyeztetés

• Kivitelezés

• Üzemeltetés, karbantartás

A cég aktívan részt vesz a területét érintő műszaki fejlesztésekben, innovációban, foglalkozik többek között:

• Hidrogénbázisú üzemanyagcellák fejlesztésével

• Pirolízisen alapuló technológiákkal

• Energiatakarékos köztéri világítással

A csoporthoz két gyártó cég is kapcsolódik:

• Az STS Technology a félvezetőiparnak szállít szerelő berendezéseket, és mind know-how-jában, mind technológiájában jól illeszkedik a Videoton dinamikusan fejlődő egyedi berendezésgyártó üzletágához

• Kapuváron brikettgyárat üzemeltet.

A Videoton – látva az új kormány hazai piaci lehetőségeket előtérbe helyező gazdaságstratégiáját úgy gondolja, hogy ez a befektetés is része lehet annak, hogy a Vállalatcsoport szinte 100%-os exportorientáltságát kiegyensúlyozza.

Mit kap az STS Group ettől a házasságtól?

• Nagyvállalati háttérfunkciókhoz (treasury, jogi iroda, külföldi képviseleti irodák, kontrolling, számvitel) való költséghatékony hozzáférést

• A tevékenysége diverzifikáltságához illő szervezettséget

• Stabil pénzügyi hátteret

• Multinacionális cégekhez fűződő stabil kapcsolatrendszert és együttműködési modelleket

xxx

Röviden az STS Group ZRt.-ről:

Két magyar magánszemély által 2002-ben alakított cégcsoport. A cégcsoport forgalma 2009-ben az 5,5 milliárd-ot meghaladta. Fő tevékenysége mérnökiroda és fővállalkozás. A cégcsoport 60 fővel szerteágazó területeken van jelen: szélerőműparkok, biogáz (szennyvíztelep, szeméttelep), biomassza (szarvasmarhatelepekre épülő), törpe vizierőmű, hidrogénalapú üzemanyagcella (KIA autó győri győzelme), brikettgyártás, orvosi berendezésgyártás, priolízissel olaj kinyerése műanyag hulladékból s annak elégetésével energia és hő termelése.

Röviden a Videoton Holding ZRt.-ről: A Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A cég székesfehérvári székhellyel Magyarországon 9, Bulgáriában (Stara Zagora) és Ukrajnában (Munkács) 1-1 telephellyel rendelkezik.

A Videoton egyrészről egy professzionális, regionális, integrált szerződéses gyártó vállalat, másrészről a Videoton saját technológiáinak és kompetenciáinak bázisán alkatrészek, szerelvények, és modulok multi-technológiájú beszállítója az elektronika, műanyag fröccsöntés, lemezmegmunkálás, mechanikai megmunkálás, szerszámgyártás, felületkezelés és a szerelési tevékenységek terén.

A Vállalatcsoport 2009-es árbevétele 76 milliárd Ft volt. A foglalkoztatottak számát tekintve 2009-ben a 13. legnagyobb cég volt Magyarországon (7500 fő). Elektronikai gyártási tevékenységek terén (EMS) a 3. legjelentősebb Európában, míg világszinten a 23.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >