Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Megmarad a gázártámogatás Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 09.

ImageDr. Cser-Palkovics András, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség székesfehérvári parlamenti képviselője a mai napon ismertette honlapunkkal a Kormány napokban meghozott döntését, amellyel a gázártámogatás rendszerét december 31-ig meghosszabbították. Mint mondta: a leköszönt szocialista kormányzat egyik hibás lépését kellett most korrigálni: az MSZP ugyanis megszüntette a gázártámogatást, július 1-től az már nem járt volna senkinek. Az új kormány döntése csak Székesfehérváron 4521 távfűtéses lakást érint, a távhőfogyasztók huszonkét százalékát.

 

Cser-Palkovics András kiemelte: a gázártámogatás meghosszabbítása mindössze tizenegy milliárd forint többletkiadást okoz az országnak az év végéig, ugyanakkor a leginkább rászorult családok számára valós, kézzelfogható segítséget jelent megélhetési problémáik enyhítése terén.

Az MSZP-kormány ezt a támogatást megszüntette, július elsejétől az már nem járt volna senkinek. A Fidesz szerint azonban a támogatás év végéig való fenntartása nem okoz akkora terhet az országnak, hogy ne lehetne a rendszert életben tartani.

„Különösen fontos ez most, amikor a kedvezőtlen árfolyamváltozások miatt a hiteltörlesztések megemelkedett részleteinek törlesztése napi gondot okoz emberek százezreinek. " - mondta az országgyűlési képviselő - "A fűtési szezon kezdetén a leginkább rászorult családok lehetetlen helyzetbe kerülnének.”

Székesfehérváron a távfűtéssel ellátott háztartások huszonkét százaléka számára jelent konkrét segítséget a kormány döntése: 4521 család terhei emelkedtek volna július 1-től kezdve, ha érvényben marad az MSZP-kormány megszüntető döntése.

„Mivel jellemzően a legszegényebbeken, a nagycsaládosokon, nyugdíjasokon segít ez a döntés, annak társadalmi terhei méltányolhatók. Az év végéig mindössze tizenegy milliárd forintról van szó országos szinten.” – zárta tájékoztatóját dr. Cser-Palkovics András.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >