Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Felújítják a Fiskális úti orvosi rendelőt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 16.

ImageA tervek szerint már 2011-ben egy teljesen megújult rendelőintézet fogadja az öreghegyi lakókat a Fiskális úton. A jelenlegi épület ugyanis nem felel meg az uniós előírásoknak, s nem képes kiszolgálni a hozzá rendelt körzetet. Időszerűvé vált tehát a rekonstrukció, amely részleteiről dr. Cser-Palkovics András, Horváth Miklós Csaba és Östör Annamária önkormányzati képviselő tartott sajtótájékoztatót a helyszínen.

 

A Fiskális Úti Orvosi Rendelőhöz több, mint tizenkétezer fehérvári tartozik. A szűkös épületben jelenleg négy felnőtt és két gyermekorvosi rendelés található, amely három rendelőt jelent két váltott műszakos „munkamenettel”.

Image
.

Dr. Cser-Palkovics András a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Székesfehérvár önkormányzata 53 millió forintot nyert nemrégiben a felújításhoz, amelyet további 53 millió forinttal pótol ki a város, hogy elvégezhessék a szükséges munkálatokat.

Image
.

Image
.

A rendelő körüli teret az itt található gyógyszertár tulajdonosa fogja rendbetenni, aki azt is elvállalta, hogy a gyógyszertár tetejét hozzáigazítja majd a megújult rendelőéhez. Az épület ugyanis tetőtér-beépítést is kap, hogy valóban egy színvonalas, kényelmes, tágas tében várakozhatnak a betegek.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkeink:

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6301&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=6223&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5977&Itemid=32

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5702&Itemid=32

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >