Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Keddtől bérletárusítás Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - FC Fehérvár   
2008. július 17.

ImageKedden, a Sóstói Stadion elővételi pénztárában kezdődik meg a 2008-2009-es bajnokság őszi szezonjára érvényes belépők árusítása. A menedzsment eltökélt szándéka, hogy az új, reményeink szerint a tavaszi hónapokhoz hasonlóan sikeres idényben tovább emelkedjen a nézőszám: ennek érdekében, az FC Fehérvár jelentősen csökkentette bérletárait.

A belépők valamennyi őszi mérkőzésre, így a bajnokik mellett a Magyar Kupa és a Ligakupa találkozókra is érvényesek lesznek – ez, akár tizennégy (!) fehérvári meccset is jelenthet. Ingyenes mérkőzések nem lesznek, de a legolcsóbb, az RBD és a Baráti Kör szektorába szóló diákbérletek például mindössze ezer forintba kerülnek majd.

Miközben a hölgyek, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is ötven féláron vehetik meg belépőiket, új bérletformákat is kitaláltunk. Létezik majd például úgynevezett „családi bérlet”, amellyel – mindössze 19 500 forintért – a két szülő és két gyerek is láthatja a meccseket, méghozzá a legjobb helyekről, a fedett tribünről. Újdonság az is, hogy kivételes lehetőséggel igyekszünk támogatni a megye labdarúgóit. Számukra – a megye bajnokságaiban, valamint a városi kispályás bajnokságban játszó egyesületeknek – öt bérletet kínálunk, tulajdonképpen három áráért.

A belépők természetesen átruházhatók, így a szórakozás mellett a fiatal játékosok alkalmi jutalmazására is alkalmasak. Szebb lesz a bérlet „külalakja”, javul a minősége is. Keddtől a szurkolók bankkártya színvonalú Vidi-bérlettel büszkélkedhetnek majd.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >