Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Segítség a devizahiteleseknek Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. szeptember 10.

ImageA Fidesz-KDNP-frakció kezdeményezte, hogy a parlament már szeptemberben foglalkozzon a devizahitelesek soron kívüli megsegítésével és érdekeinek képviseletével - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön Tapolcán, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett ülése kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Közölte: szerintük az őszi ülésszak idején a legfontosabb teendő, hogy "a leszakadó rétegek számára a kormány egy esélyt biztosítson". A frakció kiemelten fontosnak tartja, hogy Magyarországon, a nemzeti együttműködés kormánya idején "nehezebb legyen leszakadni, mint felzárkózni" - mondta Lázár János.

 

Ezért kezdeményezték, hogy a parlament "kiemelten foglalkozzon a következő időszakban a devizahitelesek megsegítésével, az érdekükben hozzon törvényeket". A frakció az ügyben megbízta Rogán Antalt, a gazdasági munkacsoport vezetőjét, aki Kósa Lajossal még a nap folyamán tájékoztatást ad arról, hogy milyen javaslatokat dolgoznak ki és nyújtanak be a parlament számára. Szövetségre hívnak minden parlamenti pártot, hogy minél több devizahiteles számára biztosítson lehetőséget arra, hogy "ne kerüljön kritikus helyzetbe, a kritikus helyzetből pedig legyen számára kilábalás".

Kérdésre válaszolva Lázár János elmondta: a kihelyezett frakciószövetségi ülésen most nem tárgyaltak, de október 15-e után egy külön frakcióülésen tárgyalni fognak a jövő évi költségvetésről. A miniszterelnök korábbi felvetésével kapcsolatos kérdésre, miszerint előfordulhat, hogy lesznek dezertőrök a következő időszakban, Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője azt mondta: a frakció eddig is jól és fegyelmezetten működött. A helyzetéből és a méretéből következően adódhatnak viták, de ezek mindig nyugvópontra jutottak, és remélhetőleg így lesz a jövőben is - közölte.

Image
Fotó: Fidesz

Lázár János ezt azzal egészítette ki, hogy eddig minden kényes kérdésben a párt hozta a szükséges szavazati arányokat, de képes volt ellenzéki frakciókból is támogató szavazatokat szerezni. A Tarlós István és Orbán Viktor lapinformációk szerint elmaradt augusztus végi találkozójával kapcsolatos kérdésre a kormányfő szóvivője elmondta: a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje és a kormányfő rendszeresen tartanak találkozókat, amelyeken kiemelt téma a főváros helyzete és jövője.

"A konzultáció Budapest-ügyben folyamatos" - tette hozzá. A miniszterelnök nyugdíjasoknak szóló levelére vonatkozó kritikák kapcsán Szijjártó Péter kifejtette: minden eddiginél nagyobb figyelmet szeretnének szentelni az idősebbekre, "hálával tartozunk az időseknek, figyelnünk kell rájuk". A szocialisták számára "lehet, hogy ez idegenül hangzik, mert az ő kormányzásuk kárvallottjai között a nyugdíjasok kiemelt helyen voltak" - fogalmazott.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >