A felsővezetők bérkülönbségeiről... |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. szeptember 27. | |||||
Magyarországon ezekben a hónapokban fokozott közérdeklődés kíséri az állami vállalatok és intézmények élén történő kinevezéseket és elbocsátásokat, a felsővezetők pályakorrekcióit, és természetesen az egyes pozíciókban elérhető jövedelmi viszonyokat is. A topmenedzserek által megszerezhető átlagfizetések, a jutalmak és béren kívüli juttatások éppúgy érdeklik az embereket, mint a gyakorta sokmilliós végkielégítések korlátozására tett kormányzati intézkedések.
A Workania állásportál által működtetett fizetési felmérés szakértői legutóbbi kutatásukban azt vizsgálták, hogy milyen különbségek vannak a felsővezetők országos bruttó átlagbérei között az egyes iparágakban, és mennyire tér el egymástól a férfi és női felsővezetők bruttó átlagbére. „A Merces adatbázisainak elemzésből megállapíthatjuk, hogy a Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617.000 forint.” – nyilatkozta honlapunknak Varga Mihály, a PR Herald munkatársa, majd kifejtette, hogy az „Egyenlő értékű munkáért egyenlő díjazást” elve továbbra sem érvényesül hazánkban. „– A nemek közötti bérszakadék a vezetői beosztásban dolgozók között abban is megmutatkozik, hogy míg a női topmenedzserek országos szinten átlagosan 455.000 forintot keresnek, ehhez képest a férfi kollégáik jóval többet: átlagosan 682.400 forintot vihetnek haza. A több mint 30%-os különbség a vezetői beosztásban is helytálló nők esetében éles társadalmi igazságtalanságot jelez. – fogalmazott Ficza János, az internetes állásbörze pr-munkatársa. --- Ezt a tényt tovább árnyalja, hogy a Merces vizsgálatába bevonta a környező országok közül Szlovákiát és Csehországot is, az előbbiben 35%, Csehországban pedig egészen 43% a nők hátránya a felsővezetők átlagjövedelmét tekintve. --- A kutatók a magyar gazdaság harminchárom szektorának felsővezető jövedelmeit kutatták. --- Az iparági versenyben a biztosítási cégek felsővezetői a bruttó 1.303.600 forintos átlagos havi fizetésükkel megelőzték a gyógyszergyári igazgatókat (1.215.500 Ft) és a bankárokat (1.055.700 Ft) is. --- Jól lehet keresni a tanácsadó cégek első számú embereként is (a személyzeti, a pénzügyi, a munkavédelmi, az energetikai és a pr-tanácsadás vezetőiként), az országos bruttó jövedelmi átlag itt 855.800 forint, havonta. --- Hasonló jövedelmi sávba tartoznak a pénzügyi tanácsadó cégek, a pénzügyi szolgáltatások és biztosítási termékek közvetítésével foglalkozó vállalatvezetők is, a maguk 812.600 forint átlagbérével. Az információs technológia és a telekommunikáció területén tevékenykedő vállalatok felsővezetői is átlagosan havi 800 ezer forintot keresnek. --- Röviddel az önkormányzati választások előtt érdekes adatnak számít, hogy a Merces kutatói kimutatták, hogy az önkormányzati tulajdonú vállalatok vezetői „mindössze” 316.300 forintot keresnek átlagosan.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|