Fokozott alkotmányos védelmet kell biztosítani az ifjúságnak |
Írta: Fidesz | |||||
2011. február 23. | |||||
A Fidelitas több, az ifjúság alkotmányozásba való bevonását szorgalmazó, illetve e korosztály fokozott védelmét biztosító javaslatot terjesztett a Parlament elé eddig. Ennek kapcsán Ágh Péter és Mihalovics Péter országgyűlési képviselők tartottak sajtótájékoztatót kedden. Az eseményen Mihalovics Péter, a Fidelitas országos alelnöke bejelentette a legnagyobb hazai ifjúsági politikai mozgalom "Légy Te is alkotmányozó!" programjának elindítását.
Az alkotmányozásról szóló történelmi vita során nem szabad arról elfelejtkezni, hogy az ország jövője a fiatalok kezében van - jelentette ki Ágh Péter keddi sajtótájékoztatóján. A Fidelitas többször felhívta a Parlamentben is a figyelmet arra: fontos, hogy az új nemzedék védelme megjelenjen az új alaptörvényben is - tette hozzá. Ahhoz, hogy nemzetünk legfontosabb jogforrása, a demokratikus jogrend alapja hosszú távon is történelmi jelentőségű dokumentummá váljon, elengedhetetlenül szükséges, hogy rendelkezzen a felnövekvő nemzedékek alapvető érdekeiről - fogalmazott Ágh. Az alkotmányos védelem egyszerre biztosít a jogalkotó szervek számára tág mozgásteret, de egyben cselekvési kötelezettséget is az új nemzedék létbiztonságát meghatározó támogatási keretek meghatározásában - szögezte le a politikus. Ahhoz, hogy a fiatalok fogékonyak legyenek alapvető nemzeti értékeinkre, az államnak gondoskodnia kell ifjú polgárainak a társadalomba történő sikeres beilleszkedéséről - hangsúlyozta a képviselő. Az alkotmányos intézményvédelem, az új nemzedék létbiztonságának garantálása, érdekeinek védelme, a fiatalság testi, szellemi, erkölcsi fejlődése, és az ezekről való gondoskodás alkotmányos kötelezettség - tette hozzá magyarázatként Ágh. Ugyanakkor jól látható az is, hogy az elmúlt nyolc évben elzálogosították a fiatalok jövőjét az állandó hitelfelvételekkel, ezért kiemelten fontos, hogy az új nemzedékért felelősséget vállalva, az új alkotmánynak korlátoznia kell az állam mindenkori eladósodásának mértékét - utalt egy korábbi fideszes javaslatra a képviselő. Mindemellett szükség van arra, hogy a gyermeknevelés is védelmet kapjon. Ezért az új magyar alaptörvénynek nem szabad engednie azt, hogy a bármely jövőbeli kormány megadóztassa a nevelés költségeit - emelte ki Ágh Péter. "Légy Te is alkotmányozó!" Fiatal parlamenti képviselőként innen is meg kell köszönjem minden fiatalnak, akik eljuttatták ötleteiket az alkotmány előkészítő eseti bizottsághoz, vagy az alkotmany-blogon fejezték ki véleményüket - mondta Mihalovics Péter, a Fidelitas országos alelnöke. A képviselő arra biztatja a fiatal nemzedéket, hogy hallassa hangját az alkotmányozás folyamatában is. Ezt segítendő indította útjára a Fidelitas a "Légy Te is alkotmányozó!" című programját - fogalmazott a politikus. Vállaljanak szerepet a fiatalok a legújabb kori magyar demokrácia alapjainak letételében - tette hozzá.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|