Pályázat a Fehérvári Civil Központ helyiségeire |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2011. március 02. | |||||
Róth Péter alpolgármester és Juhász László, a Humán Közszolgáltatási Szakbizottság civil területért felelős alelnöke közös sajtótájékoztatót tartott a Fehérvári Civil Központ, Technika Háza helyiségeinek pályáztatásáról. A fehérvári civil szervezetek március 11-ig pályázhatnak helyiségekre az épületben. Felhívták azonban a figyelmet, hogy azoknak a civil szervezetek, melyek jelenlegi helyükön szeretnének maradni meghosszabbítják a bérleti szerződésüket.
A Polgármesteri Hivatal Civil Szolgáltatási Irodája várja azoknak a szervezeteknek a pályázatait, akik a Technika Házában szeretnék folytatni tevékenységüket. A kiírás részleteit Róth Péter alpolgármester és Juhász László, a Humán Szolgáltatási Szakbizottság civil ügyekért felelős alelnöke kedden sajtótájékoztatón ismertette. A közgyűlés januárban döntött a Fehérvári Civil Központ létrehozásáról, februárban pedig jóváhagyta azt a pályázatot, amellyel az épület helyiségeinek használatára jelentkezhetnek a szervezetek. A kiírás több követelményt is tartalmaz, így például fontos, hogy a jelntkező civil szervezetek minden korábbi támogatással elszámoljanak.
Az önkormányzat előnyben részesíti azokat a pályázókat, akik más szervezetekkel együttműködve, közösen használnák az egyes helyiségeket. Azoknak a pályázóknak pedig, akik székhelyként is a volt Technika Házát szeretnék megjelölni, igazolniuk kell azt is, hogy nincs közműtartozásuk. Március 11-éig várják a pályázatokat, amiket írott és elektronikus változatban is be kell nyújtani. A Fehérvári Civil Központ helyiségeinek elosztásáról a márciusi közgyűlésen hoznak döntést.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|