Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Dr. Cser-Palkovics András a HTBK élén Nyomtatás E-mail
Írta: Stettler Zsuzsanna   
2011. március 21.

ImageElnökké választották a polgármestert. – Szorosabb együttműködésre törekszik Székesfehérvár Önkormányzata és az Összhaderőnemi Parancsnokság. Ezt egy ünnepélyes szerződés-aláírással erősítették meg pénteken. Ugyanezen a napon tartotta közgyűlését a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, ahol elnökké választották dr. Cser-Palkovics Andrást.

 

Azzal, hogy az Összhaderőnemi Parancsnokság városunkban működik, a jelenben is erősek maradtak Székesfehérvár katonahagyományai. A honvédelem ügye jelen van a mindennapokban és az ünnepeken egyaránt. Mindezt a város és a honvédség közötti kapcsolatot erősítik a pénteki események. Közgyűlésén dr. Cser-Palkovics Andrást választotta elnökévé a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete.

 

Image
.

Székesfehérvár polgármestere Karsai Bélától veszi át a civil szervezet vezetését. A HTBK a honvédség és a civil társadalom közötti híd, mely egymás jobb megismerését és a honvédelmi hagyományok népszerűsítését segíti.

Ezt a fontos tevékenységet irányítja ezentúl dr. Cser-Palkovics András. A közgyűlés előtt néhány órával írta alá Székesfehérvár polgármestere Kovács József tábornokkal azt a megállapodást, ami a város és az Összhaderőnemi Parancsnokság együttműködését fűzi szorosabbra. Kiemelt partner a honvédség a város önkormányzata számára.

Image
Fotó: Bácskai Gergely

Éppen ezért fontos, hogy segítsük a parancsnokság és dolgozóinak munkáját – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András. A polgármester emellett az oktatást nevezte meg fő területként. A jövőben tanórán kívüli foglalkozásokat szerveznek az iskolákban.

A Székesfehérváron működő Összhaderőnemi Parancsnokság a Magyar Honvédség meghatározó vezetési egysége – emelte ki Kovács József tábornok. Az ÖHP parancsnoka éppen ezért kell tartja fontosnak, hogy a helyi fiatalokkal megismertessék a hazafiság fogalmát és a katonai pályát.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >