Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Gyökeresen új irány a hulladékgazdálkodásban Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2011. március 21.

ImageSzékesfehérvár polgármestere bízik abban, hogy 2012 decemberére megvalósul a jövő projektje. – Minden eddiginél korszerűbbé, hatékonyabbá válhat a hulladékgazdálkodás annak a nagyszabású projektnek köszönhetően, melynek megvalósítása érdekében 167 önkormányzat fogott össze a Közép-Dunántúlon. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András szerint örvendetes, hogy a beruházás létrejötte után jelentősen csökken a környezetterhelés és javul a lakosság életminősége.

 

Az Európai Unió a hulladékgazdálkodásra vonatkozó közös követelmények teljesítésére támogatást nyújt az újonnan csatlakozott tagországok számára. A 167 település által alapított Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás többéves előkészítést követően nyújtotta be pályázatát. A 650 ezer fős lakosságot közvetlenül érintő projekt nettó költsége 13 milliárd forint, a támogatás mértéke eléri a maximális hetven százalékot, az önerőt a közbeszerzési eljáráson nyertes üzemeltetők koncessziós díjából fedezi a társulás.

 

Image
Fotó: Bácskai Gergely

Dr. Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: a beruházás célja, hogy ártalommentesen kezeljék a településeken keletkező szilárd hulladékot, száz százalékban biztosítsák a háztartások számára a szelektív gyűjtés lehetőségét, a csomagolási hulladékok minimum harminc százalékát gyűjtsék be és ennek legalább kilencven százalékát újrahasznosítsák.

Székesfehérváron, Adonyban, Dömsödön, Dunaújvárosban, Oroszlányban, Polgárdiban és Sárbogárdon komplex kezelőközpontok létesülnek, a zöldhulladék feldolgozására pedig a fenti települések mellett még Móron, Veszprémben és Velencén alakítanak ki komposztálótelepeket. A megyeszékhely vezetője hozzátette: újdonság, hogy a rendszer nem tartalmaz hulladéklerakókat, elsődleges feladat a minél nagyobb mértékű újrahasznosítás.

A pályázati dokumentációt 2010-ben nyújtotta be a társulás, a tervek szerint a projekt 2012 decemberére megvalósul. A regionális rendszer csak úgy lehet teljes, ha a jelenlegi környezeti problémákat okozó hulladéklerakókat felszámolják. A társulás két nyertes pályázat kapcsán végzi a rekultivációt, ez 83, illetve 10 darab lerakót jelent 7,7 milliárd és 2,2 milliárd forintos költséggel.

 

Image
.

A munka jelenleg is tart, befejezésének határideje 2011. december 31. Dr. Cser-Palkovics András példaértékűnek nevezte az önkormányzatok szoros együttműködését és reményét fejezte ki a tekintetben, hogy a nagyszabású projekt akadálymentesen megvalósul.

A beruházás egy európai szintű közszolgáltatási struktúra létrehozását jelenti, ami gyökeresen új irányt szab a hulladékgazdálkodásban. Túl azon, hogy élhetőbb, tisztább környezet jön létre a háztartásoktól kezdve egészen a nagyobb tájegységekig, megvalósul a nemzedékeken átnyúló szemléletformálás, ami a jövőt jelenti.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >