Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Növényültetésre hirdet pályázatot a Városgondnokság Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2011. március 22.

ImageEgy egészen újfajta kezdeményezés idén tavasszal a közterületi növényültetési pályázat, melyet a közterületek mellett az intézmények területére is kiterjesztettek. Bozai István városgondnok az akcióról szóló sajtótájékoztatón kiemelte, hogy iskolák, óvodák pályázatait is várják, a cél pedig hogy minél zöldebb legyen a város. A növények kiválasztásában a város főkertésze Spanyárné Halász Szilvia segít.

 

Bácskai Gergely, a Városgondnokság sajtóreferense elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy a lakók az öngondoskodás jegyében ültetik el a növényeket, melyet a Városgondnokság finanszíroz. Székesfehérvár Városgondnoksága minden olyan dolgot, ami pénzbe kerül biztosít. Mindössze annyit várnak el a pályázóktól, hogy ültetés után gondozzák a gondosan elültetett növényeket.

A pályázatokat a beérkezések sorredjében bírálják el és kiemelten támogatják majd a frekventált területeken való növényültetést. A városgondnok kiemelte, hogy szemléletváltásra van szükség, hiszen mindenkinek jobban kell ügyelnie a növényekre a környezetében, így pedig, ha a lakók saját maguk ültetik az általuk kiválasztott növényt jobban is odafigyelnek majd a környezet rendezettségére.

 

Image
Fotó: Városgondnokság

Azt szeretnék, ha a növényültetés mellett a környék is tisztább lenne. A lakók és az intézmények által kiválasztott helyszínen olyan növényeket ültethetnek, amit szeretnének. A város főkertésze Spanyárné Halász Szilvia telefonon felveszi a kapcsolatot a pályázó lakókkal és közösségekkel, majd megnézi, hogy milyen növényeket érdemes választani, hiszen hosszabb távra szól egy-egy növény elültetése. Ehhez szakmai segítséget nyújtanak és természetesen a rendszeres parkfenntartási ellenőrzések során megnézik, hogy megfelelő-e gondozásuk.

Bozai István elmondta, hogy a mostani akció független a szokásos virágvásártól, ami természetesen idén sem marad el. Kiemelte továbbá, hogy szeretnének újszerű szemléletet megvalósítani. Egységes zöldfelületet szeretnének őshonos magyar növényfajtákkal. Az akcióra egyébként mintegy 4.5 milliót biztosít a Városgondnokság, ami rendkívüli igény esetén növelhető.

A növénytelepítési pályázat a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre elektronikusan is visszaküldhető. A Városgondnokság főkertésze egy héten belül telefonon kersi fel a pályázókat és időpontot egyeztet a személyes találkozás érdekében.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >