Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kövér: Gyakorlatilag újjá kell építeni Magyarországot Nyomtatás E-mail
Írta: MTI   
2011. március 22.

ImageAz Országgyűlés elnöke szerint gyakorlatilag újjá kell építeni Magyarországot: tabuk és mismásolás nélkül, de higgadtan és tárgyilagosan felül kell vizsgálni mindazt, ami a rendszerváltoztatás kezdete óta jött létre, illetve amit az azt megelőző korszakból hoztak magukkal. A fideszes Kövér László ma a parlamentben, a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatának expozéjában azt mondta: "arra a hazugságra épült az úgynevezett rendszerváltozás rendszere, hogy lehet tisztességes, valódi kiegyezésnek számító kompromisszumot kötni olyanokkal, akik másokkal mindig is csak az erő nyelvén tudtak beszélni."

 

"Akik magukat a történelem kiválasztottjainak hirdették, de akik nem hittek soha semmiben, ellenben készek voltak bármikor bárkit elárulni, akik mindig is megvetettek minden értéket".  

"Tévedésünkért vagy jóhiszeműen vállalt hazugságainkért keserves árat kellett fizetnünk: nemcsak gazdasági és szociális válság sújtja ma hazánkat, de működőképesnek hitt alkotmányos rendszerünk is szinte csődöt mondott" - fogalmazott a házelnök.

Érvénytelennek nevezte az 1949-es alkotmányt Kövér László. A politikus - akinek e kijelentését taps fogadta - kitért arra, hogy a nemzeti hitvallást megállapítja: tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét; nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését, illetve az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.

Mint mondta, a Fidesz-KDNP-s javaslat szerint az alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, az és a jogszabályok mindenkire nézve kötelezőek. Kövér László szerint az új alkotmány azoké is lesz, akik nem a kormánypártokra szavaztak, illetve azoké is, akik egyáltalán nem szavaztak, vagy nem szavazhattak. Mint mondta, ezt fejezi ki az előterjesztés első mondata, "Isten áldd meg a magyart".

Amikor az új alaptörvényről vitázunk, tulajdonképpen új otthont építünk magunknak, új falakat, de azokra az alapokra, amelyekre követésre méltó elődeink is építettek, történelmünkre, összetartozásunk, közös megmaradásunk és közös boldogulásunk történetére - fogalmazott Kövér László.

Azokra a parancsokra, amelyek a történelem kezdetétől elválasztják a jót a rossztól, s azokra, amelyek előírják a hatalmat gyakorlóknak a közjó követését - tette hozzá.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >