Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Drogmegelőzésről és addiktológiáról tanácskoztak a szakemberek Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2011. március 23.

ImageA TÁMOP 5.4.1. kiemelt projekt kábítószerügyi pillérének szakmai munkaértekezletét tartották tegnap a Hiemer házban. A résztvevők műhelymunka keretében ismerhettek meg egy sikeres szakmai programot, valamint információt cserélhettek a drogmegelőzésről és a drogfüggők kezeléséről. A rendezvényen áttekintették a székesfehérvári és a Fejér megyei ellátórendszerrel kapcsolatos fejlesztési lehetőségeket is.

 

Bevezetőjében Domokos Tamás, az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet módszertani igazgatója elmondta, a workshoptól új ötleteket, módszereket várnak ahhoz, hogy az addiktológiai ellátások helyzete Székesfehérváron hosszú távon pozitív irányba változzon.

A rendezvény megnyitóján Mészáros Attila, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának tanácsnoka elmondta, hogy a kutatások alapján a város nem tartozik a droggal leginkább fertőzöttebb térségek közé, de nem nyugodhatunk meg, mert folyamatosan van tennivaló.

 

Image
Fotó: Bácskai Gergely

„Székesfehérvár önkormányzata egyedül nem láthatja el ezt a nagy feladatot, éppen ezért kiemelt szerepe van a drogprevencióban is a civil szervezeteknek. Emellett a média szerepe is kiemelten fontos.” - tette hozzá a tanácsnok, aki reményét fejezte ki, hogy hamarosan Székesfehérváron is hasznosíthatjuk a legsikeresebb projektek tapasztalatait.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >