Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Új, korszerű műhelycsarnokba költözött a 20 éves cég Nyomtatás E-mail
Írta: Horváth Réka   
2011. március 29.

ImageÚj, korszerű műhelycsarnokban folytathatja tevékenységét a több mint 20 éve működő székesfehérvári vállalkozás - A Telamon Kft. 45 875 140 forint összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el a Közép-dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés” pályázata keretében a ” Telamon Kft. telephelyfejlesztése” című projekt megvalósítására. A beruházás keretében elkészült műhelycsarnokot ünnepélyes keretek között adták át.

 

Manapság a vállalkozások versenyképességének kulcsa a pályázati forrás, hiszen ezek segítségével lehet hozzájutni ahhoz a tőkéhez, amellyel fejlesztéseket lehet megvalósítani – fogalmazott köszöntőjében az Alba Ipari Zóna Kft. elnök-vezérigazgatója.

Dr. Bódizs Tamás beszédében elmondta, az Alba Ipari Zóna 67 hektáros területén jelenleg 40 cég működik, melyből 9 külföldi, 31 pedig magyar tulajdonú. Ezek a vállalkozások összesen 1000 főt foglalkoztatnak, amely szám nemcsak Székesfehérvár, hanem a térség gazdasági életében is meghatározónak mondható. A cégek többsége az elmúlt 10 évben létesült, tehát mind megfelelnek azoknak a műszaki, technológiai, energetikai és környezetvédelmi előírásoknak, amelyek napjainkban a legnagyobb kihívásokat jelentik.

 

Image
.

Az elnök-vezérigazgató örömtelinek nevezte, hogy újabb vállalkozás valósított meg pályázati forrás segítségével olyan beruházást, melynek köszönhetően korszerű körülmények között tud működni és szolgáltatást nyújtani, hiszen minél több ilyen cég létesül a területen, annál magasabb színvonalat tud egységesen képviselni az Alba Ipari Zóna is.

A Telamon Kft. 1989-ben alakult családi vállalkozásként mérnöki szolgáltatások nyújtására. Az első években a fő profil, a vízmű építés volt, amely mellett mellékszolgáltatásként végeztek mérnöki tevékenységet, majd ’95-től saját tulajdonú vállalkozást hoztak létre a vízi közműépítésre specializálódva. Több mint 20 éves működése alatt számos székesfehérvári vállalkozással került kapcsolatba, működött együtt – ismertette a társaság történetét az ügyvezető igazgató.

 

Image
.

Kálvin Imre elmondta, a gazdasági válság hatására döntöttek úgy, hogy tevékenységi kört kell bővíteniük, hiszen csak így tudnak fennmaradni. Elhatározták, hogy szolgáltatásaikat vasbeton építmények létesítésével szélesítik. A sikeres pályázatnak köszönhetően, közel 92 millió forintos összértékű beruházás végeredményeként megépült a cég új műhelycsarnoka, ahol az eddig egyébként családi házakban végzett munkálatokat most egy helyen, összehangolva végezhetik európai szabványoknak megfelelő telephelyen.

A csarnoképület az építőbrigádnak, valamint a gépeknek ad majd helyet, a földszinten, valamint az emeleten pedig irodahelyiségek kerültek kialakításra, ahol a mérnöki és informatikai feladatokat tudják elvégezni.

Image
.

A projektnek köszönhetően 12 új munkahely is létesül – ismertette a fejlesztés elemeit a Telamon Kft. ügyvezetője. Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke a záróünnepségen elmondta, a gazdasági növekedés beindításához a telephelyfejlesztésre kiírt pályázat a leghatékonyabb, hiszen ennek keretében olyan vállalkozások jutnak fejlesztési forráshoz, akik bizonyítottak már a saját területükön, életképesek, és versenyképességük megőrzése érdekében, a piaci bővülés elérése reményében kívánnak beruházást megvalósítani. Ez a jövőkép viszi előre az adott céget és a térséget is a növekedési pályán.

Dr. Cser-Palkovics András a Telamon Kft. sikeres projektjét példaértékűnek nevezte és tanúságként fogalmazta meg, hogy amikor egy gazdasági szereplő bővítést tervez, és ehhez pályázati forrást igényel, szintén a jövőt figyelembe véve, ne csak egy, hanem komplex, később egymásra építhető fejlesztési lehetőségekben gondolkodjon, mint ahogy ezt a kedvezményezett is tette.

 

Image
Fotó: Horváth Réka

A polgármester beszédében a vállalkozások növekedésének szempontjából fontosnak nevezte azt is, hogy a gazdasági szféra szereplői ne csupán az államra, vagy az önkormányzatra támaszkodjanak, hanem szoros együttműködést megvalósítva komplex jövőépítésben gondolkodjanak.

A rendezvényen végül dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár MJV polgármestere, a KDRFT elnöke, dr. Bódizs Tamás, az Alba Ipari Zóna Kft. elnök-vezérigazgatója, és Kálvin Imre, a Telamon Kft. ügyvezető igazgatója közösen vágták el az új műhelycsarnok bejáratához kifeszített nemzeti színű szalagot.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >