Jelentősen gyarapította a városi vagyont Székesfehérvár Városgondnoksága |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2011. április 07. | |||||
Székesfehérvár Közgyűlése és a Városgondnokság felügyelőbizottsága is egyhangú igen szavazattal fogadta el Székesfehérvár Városgondnokságának tavalyi beszámolóját. Az önkormányzat gazdasági társasága szakfeladatonkénti lebontásban minden évben részletes beszámolót készít, mely kimutatja tételesen a kiadásokat és a bevételeket is. A 2010-es beszámolóról Bozai István, városgondnokot és Béndek Balázst, a Városgondnokság gazdasági igazgatóját kérdeztük.
- Tavaly létrejött a Szent Vendel utcában a Városüzemeltetési Központ, ahol ingyenes parkolás mellett új, ügyfélbarát környezetet alakítottak ki, továbbá saját munkagépek vásárlásával mintegy 800 millió Forinttal növekedett az önkormányzat cégének vagyona – mondja Bozai István városgondnok. Az utolsó simításokat ezekben a napokban végzik az új épületen. - Mi volt a legnagyobb feladata 2010-ben a Városgondnokságnak? Bozai István - Az új Városüzemeltetési Központ létrehozása volt a legnagyobb beruházásunk 2010-ben, ahol saját műhellyel működik már a karbantartási csoportunk. A Szent Vendel utca 17/a alatt található központban rendezett környezetben működik az ügyfélszolgálat, sőt e mellett néhány méterrel talált otthonra a Depónia ügyfélszolgálata is. Az épület megvásárlása, felújítása és átalakítása mellett száz új munkahelyet hozott létre tavaly Székesfehérvár Városgondnoksága. - Milyen strukturális változások történtek tavaly a Városgondnokságon? Bozai István - A 2010-es év volt az első teljes esztendő, hogy új struktúra szerint működött a Városgondnokság és egyértelműen bebizonyították a számok, hogy ebben a formában sokkal hatékonyabb. 2009-ben, amikor átvettem a Városgondnokság vezetését, válságköltségvetésünk volt, ami azt jelentette, hogy 600 millióval kevesebből kellett gazdálkodnunk. Mostanra gyakorlatilag bázissá tudtuk tenni a csökkentett összeget. Ekkor például egyetlen karbantartója nem volt a cégnek, mindent alvállalkozókkal csináltattak, jelenleg pedig, több, mint 60 fővel működik ez a csoport. Várhatóan, a kisebb intézményfelújításokat is mi végezzük majd a városban, ennek eredményeként pedig tovább növekszik majd a munkavállalóink száma. Az elmúlt év feladata volt a gazdasági stabilitás elérése és azon feltételek megteremtése, hogy az alvállalkozók helyett saját munkavállalókkal oldjuk meg a feladatainkat.
- Érdemes-e alvállalkozóknak pályáznia a Városgondnokság által meghirdetett munkákra? Bozai István - Természetesen, hiszen rendkívül tiszta pályázati feltételeket teremtettünk a műszaki csoportunkon keresztül. Rendszeresen meghirdetjük honlapunkon is azokat a munkákat, amiket nem tudunk saját magunk elvégezni és az értékelésnél olyan korrekt pontrendszert alkalmazunk, amivel egyenlő feltételeket biztosítunk a pályázóknak. Az utóbbi időben egyébként sikerült árcsökkenést elérnünk az alvállalkozói árak tekintetében és szeretnénk továbbra is bővíteni a saját kapacitásunkat. Ezáltal tovább növelhetjük a hatékonyságunkat, ami rendezettebb közterületeket, szebb parkokat és nagyobb tisztaságot eredményez a városban. A tavalyi évben 3.3 milliárd forintos költségvetéssel gazdálkodott a Városgondnokság, melyből 1.1 milliárd Forint saját bevétel volt – hangsúlyozta Béndek Balázs Székesfehérvár Városgondnokságának gazdasági igazgatója. Ez a parkolási csoport, a temetőüzemeltetés, a piacüzemmeltetés, a rendezvényszervezés, a közterület hasznosítás és az ingatlanok bérbeadásból származott, a fennmaradó 2.2 milliárd pedig tulajdonosi finanszírozás volt. Ez a támogatási összeg 2009-ben is hasonló nagyságrendű volt, ami az azt megelőző évekhez képest, 600 milliós csökkenést jelent. – Hogyan gyarapíthatja a városi vagyont az önkormányzat gazdasági társasága? Béndek Balázs - A Városgondnokság több lépcsőben valósítja meg fejlesztéseit. Egyrészt több, mint száz új munkahelyet tudtunk teremteni azzal, hogy az alvállalkozók helyett saját kapacitást építettünk ki. A karbantartási és az építési csoportunk fejlődött nagyon sokat, ami által a saját vagyonunk is növekedett. Új székházba költöztünk, ami már saját tulajdon és a megannyi munkagép, eszköz beszerzésével mintegy 800 millió forintos vagyonnövekedést tudtunk elérni. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen a nulláról kellett indulnunk, mert a Városgondnokságnak korábban nem volt különösebb saját vagyona. Az alvállalkozók kiváltásával pedig lényegesen olcsóbban tudtunk különböző munkákat elvégezni, így lehetett az említett mértékű vagyonnövekedést elérni. A 2011-es üzleti tervünkben is szerepel, hogy tovább növeljük a hatékonyságunkat. Nagyobb beruházásaink nem lesznek már idén, azonban a korábbi beruházásainknak köszönhetően még eredményesebben, még hasznosabban dolgozhatunk majd ebben az esztendőben.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|