Működési kiegészítő és pályázati önrész támogatás a civil szervezeteknek |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2011. április 08. | |||||
Két pályázati felhívást is közzétett az önkormányzat Humán Közszolgálati Szakbizottsága. A civil szervezeteknek nyújtható támogatásokról Juhász László alelnök számolt be a Hiemer-házban egy rövid sajtótájékoztatón, majd 16 órától egy, az érintett szervezeteknek összehívott fórumon.
Juhász László a sajtó képviselőinek, valamint az érintetteknek elmondta, hogy a működési költségek kiegészítő támogatására április 12-én, kedden 16 óráig nyújtható be pályázat. A pályázati feltételek között szerepel, hogy tavaly százezer és négymillió Forint közötti költségvetésének kell lennie az adott szervezetnek. A 7.5 millió Forintos keretből várhatóan 50 és 80 pályázót tudnak majd támogatni, ami szervezetenként száz és kétszáz ezer Forint között lesz. A pályázati önrész alapban mintegy 10 millió forint áll rendelkezésre. A pályázati ablak nyitott, így folyamatosan várják a szervezetek pályázatait a rendelkezésre álló bizottsági keret határáig. Juhász László felhívta a figyelmet, hogy egy szervezet egy évben kétszer pályázhat az önrész alapra. A megpályázható minimum összeg 50 ezer, a maximális egymillió Forint.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|