Jó játék, de balszerencsés vereség Debrecenben |
Írta: Közlemény - FC Fehérvár | |||||
2008. augusztus 11. | |||||
A Soproni Liga harmadik fordulójának zárómeccsén csapatunk Debrecenben lépett pályára. Együttesünk cseppet sem futballozott rosszabbul, vagy veszélytelenebbül, mint a hazai csapat, ám mégis vereséget szenvedett: a mérkőzésen egyetlen gól esett, és azt számunkra roppant balszerencsés körülmények között a DVSC csatára, Oláh Lóránt szerezte a 33. percben. A Loki kezdett aktívabban, de negyedóra elteltével már a mieink futballoztak fölényben. Aktivitásunk egy ziccerben is megmutatkozott, a 29. percben Farkas Balázs kiugratása után Goran Vujovic lépett ki egyedül a védők közül, de 14 méterről a debreceni kapusba, Pokelsicbe lőtt. A 33. percben aztán a DVSC megszerezte a vezetést, egy kapunk előtti kavarodás végén Oláh Lóránt hat méterről a jobb felső sarokba lőtt. Ezután is támadtunk, de nem sikerült egyenlítenünk. A szünet után nagyjából kiegyenlített futball zajlott a pályán, a mieink cseppet sem játszottak alárendelt szerepet, ám hiába voltak gyakorta létszámfölényben a középpályán, vezettek tetszetős, és olykor gólt ígérő támadásokat, nem sikerült egyenlíteniük, s a hazai együttes meg tudta őrizni egygólos előnyét. Így sajnos mi második idei idegenbeli bajnokinkat is elveszítettük, a Debrecen pedig egyelőre százszázalékos maradt az új bajnokságban.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|