Írta: Temesvári Márta
|
2008. augusztus 24. |
Vannak, akiknek még a templom sem számít szent helynek. Csupán egy épületet jelent, ahol feltehetően „értékek” is lapulnak, amelyek nem szellemi eredetűek, nem a lélek épülését szolgálják (legalábbis szerintük), hanem az anyagi javak növelését – ha elveszik. Erre gondolhattak azok a rablók is, akik betörtek a Székesegyházba: a Géza tér felőli ajtót feszítették fel a 20-át követő éjszaka, s a perselypénzt szerették volna ellopni. Az isteni gondviselés azonban látható formát öltött: a szentmise után az adományokat a sekrestyés kivette a perselyből, így a tolvajok nem jártak sikerrel…
|