Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 23. |
Bakonyi Csillának ítélték oda idén a Vörösmarty-gyűrűt. A társulat – mint mindig, úgy most is - titkos szavazással döntöttel el, hogy melyik kolléga érdemli meg szakmai munkája alapján az adott évadban a kitüntetést. A díajat tegnap nyújtották át jelképesen a Pelinkán udvarban. – Bakonyi Csilla ugyanis jelenleg szabadságon van, így fizikai valójában később veszi át a gyűrűt.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 23. |
A város önkormányzatának képviselő testülete a legutóbbi közgyűlésen húsz százalékkal megemelte a székesfehérvári óvodák induló csoportlétszámát. Így szeptembertől több gyermeket tudnak fogadni az oktatási intézmények. Városunk óvodái már eddig is teljes létszámmal működtek, a környező településekről is befogadták a gyermekeket, mivel az ott lakó szülőknek egyszerűbb városunkba hozni csemetéjüket - ha már úgyis ide járnak dolgozni, s több helyen nem is működik helyi óvoda.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 23. |
A Piac téri „sportsátorban” Családi Napot tartanak június 28-án, az EB döntője előtti meccs-szünetben. A rendezvény repertoárjában megtalálható a kosárlabda, ping-pong, íjászat, sátordobás, tollas, célbadobás, röplabda, s többfajta ütős sport. A kispályás focira 4 fős, a Cage focibajnokságra pedig 3 fős csapatok jelentkezhetnek a helyszínen.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 23. |
A Székesfehérvári Egyházmegye hagyományainak megfelelően Keresztelő Szent János születésének ünnepén papszentelést tartanak a Székesegyházban. Erre június 24-én, 10 órakor kerül sor, amikor a szentmise keretében Spányi Antal megyés püspök pappá szenteli Mórocz Tamás diakónust. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 22. |
„Gyengeségeimmel hozzád bújok közel, / mert erőt csak az ad, ki szeretőn ölel. / Olyan úton járok Veled kéz a kézben, / melynek csillagpora túlragyog az Égen. / Mi öröktől való, az mindörök marad. / Megmásíthatatlan! A SZERETET szabad!...” – így kezdődik Körmendi Gitta „Angyali gondolatok” című verse, amelyet az Evangélikus Közösségi Ház Gyülekezeti Házában olvashatnak a látogatók Varga Zsuzsa festmény-kiállításán.
|
Tovább...
|
|
Írta: Szijjártó Attila
|
2008. június 22. |
A Leghosszabb Nap Fesztivál utolsó fellépője a Korai Öröm zenekar félórás késéssel kezdte koncertjét. A városi népzenét, pszichedelikus etnót játszó, mára 14 éves múlttal, nemzetközi elismertséggel bíró csapat a szokványos laza eleganciával, könnyedséggel foglalta el helyét, a tízperces beállást követően pedig beúsztak a „korai-hangzásnak” megfelelő, már jól ismert hangok.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 22. |
Palkó Dávid hároméves szerződést írt alá az FC Fehérvárral. A 19 éves, bal lábas csatár a szombathelyi Lurkó FC-ben kezdte pályafutását, majd a Szombathelyi Haladásban folytatta, 2006-ban pedig a Sopronhoz került. Rajta kívül még két légiós is szerződést kötött a klubbal: a szerb kapus, Nenad Filipovics és a montenegrói csatár, Goran Vujovics három éven át már biztosan Székesfehérváron rúgják a bőrt.
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 22. |
A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény „Új magyar művésztelepek, új magyar művészkolóniák” címmel indított kiállítás-sorozatot. Ennek első részében a mezőszemerei Nyílt tér alkotótelep művészei kaptak bemutatkozási lehetőséget. Meghökkentő – művészfilmeket, fotókat, festményeket bemutató – tárlatuk még néhány napon át látható az Oskola utcai galériában.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 22. |
Diakónusok találkoztak Iszkaszentgyörgyön, a Székesfehérvári Egyházmegye Lelki Központjában. A Kalocsai Egyházmegye állandó diakónusai egy napot töltöttek Sárközy Béláék otthonában, majd közösen utaztak tovább Pannonhalmára, hogy az osztrák diakónusokkal találkozzanak, s megosszák egymással tapasztalataikat. |
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény - Székesfehérvári Egyházmegye
|
2008. június 22. |
A magyarországi történelmi egyházak által meghirdetett Biblia éve lassan félidejéhez érkezik, és ha talán az értékelés még korai is lenne, helyzetértékelésre mindenképpen vállalkozhatunk: a gondolat „átment”, megragadta sokak fantáziáját és áthatotta a keresztény felekezetek gyülekezeteit, egyházközségeit, intézményeit és felelős magánszemélyeit. |
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2008. június 22. |
Az Alba Volán-Bericap A együttese diadalmaskodott a Székesfehérváron megrendezett Öttusa Országos Bajnokságon a csapatversenyben. A Demeter Bence, Demeter Gergely, Nagy Csaba - trió 16596 pontot (s ezzel első helyezést) szerzett. A férfiak versenyében Marosi Ádám bizonyult a legjobbnak.
|
|
|
<< Első < Előző 3561 3562 3563 3564 3565 3566 3567 3568 3569 3570 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 39183 - 39193 / 39561 |