Tenyeresek, fonákok és röpték |
Írta: Samu Miklós | |||||
2017. február 20. | |||||
Az Alba Bianca Tennis Club családi tenisznapot szervezett a Videoton Oktatási Központban. Az esemény célja a tenisz sportág népszerűsítése, valamint a mozgássérültek érdekében a testi, lelki és mentális integráció elősegítése volt. A jubileumi, V. „Nálad a szerva, Nagyi!” elnevezésű programon több száz mozogni vágyó vett részt, akik többek között a játékos tenisz-feladatokat és a zumbát is kipróbálhatták.
Az Alba Bianca Tennis Club már ötödször várta a VOK Sportcsarnokba a mozgás és a tenisz szerelmeseit a „Nálad a szerva, Nagyi!” nevű sportos programra. A hagyományos családi tenisznapon – az elmúlt évekhez hasonlóan – ezúttal is több száz fiatal és felnőtt sportolt közösen. A szervezők az idei esztendőben is változatos, tartalmas feladatokkal és programkínálattal várták a mozogni vágyókat, a legkisebbektől egészen a legnagyobbakig.
Baranyai Sándor, a Zselicvölgy Sportegyesület edzője arra biztatta a fiatalokat, hogy merjenek álmodni és tenni álmaikért. Tarsoly Márta, az Alternatíva Közhasznú Mozgássérült Egyesület elnöke kiemelte: már több mint tíz éve élheti át az összetartozás és a mozgás örömét a tenisznek köszönhetően. Viszló Csaba, a Kiskút Teniszcentrum tulajdonosa arra kérte a megjelenteket, hogy támogassák az egyesületet tervei megvalósításában, melyeknek köszönhetően az iskolai testnevelés keretében még több fiatal teniszezhet a jövőben. Sebestyén Katalin, a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség tenisz szakág-vezetője elmondta: nagyon örül annak, hogy az elmúlt négy alkalomhoz hasonlóan idén is ilyen sokan ellátogattak a rendezvényre. „A világ legnépszerűbb és leggyönyörűbb sportágáról szól ez a néhány óra a Videoton Oktatási Központban. A program megálmodóinak, a civilszervezeteknek, kaposvári barátainknak, a versenyzőknek köszönhetően ezt a csodálatos sportágat most már több mint ezer fiatal űzi nap, mint nap Székesfehérváron. Ez is jó példája annak, hogy a fiatalokat a sport szeretetével mindig meg lehet mozgatni, emellett más társadalmi célokat is lehet vele szolgálni. Köszönet Tóth Judit Biancának és csapatának, akik évekkel ezelőtt nagyot mertek álmodni, hiszen ezek nélkül egészen biztosan nem lehetnénk ma itt!” – mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki jó szórakozást kívánt mindenkinek. Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka megköszönte a szervezők munkáját, melynek révén hagyományt teremtettek a „Nálad a szerva, Nagyi!” nevű programmal. Mint mondta, nagyon vigyáznak majd arra, hogy a tenisz a társadalom minden tagja körében minél népszerűbb legyen Székesfehérváron. Az ünnepélyes megnyitó után Sárai Rita, a Gördülő Tánccsoport koreográfusának vezetésével zumba-foglalkozást tartottak, amelyet játékos közös bemelegítés követett. Természetesen a tenisz sportág készségeinek elsajátítása sem maradhatott ki a gazdag programkínálatból. Az alapos átmozgató bemelegítést követően már a fonákoké, a tenyereseké és a látványos pörgetéseké volt a főszerep a Videoton Oktatási Központban. Az oktatást három színtéren tartották, forgószínpad formában. A tenisz alapvető készségeinek elsajátításában pedig ezúttal is a jól bevált módszer, vagyis a Play and Stay rendszer volt a résztvevők segítségére. A közismert nemzetközi minta keretében puha labdákkal történik az oktatás, amely nagyban hozzájárul a teniszjáték alapelemeinek könnyed elsajátításában. A nap végére így minden résztvevő sikerélménnyel térhetett haza.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |