Interaktív Arany János kiállítás nyílt a Vasvári Iskolában |
Írta: Kész-Varga Mónika | |||||
2017. május 04. | |||||
200 éve született a Toldi szerzője, Arany János címmel nyílt kiállítás a Vasvári Pál Általános Iskolában. A nem szokványos, interaktív tárlatot Viza Attila önkormányzati képviselő nyitotta meg.
Arany János életútjából, kortársai róla vallott gondolataiból, valamint a költő verseiből hallhattak részleteket mindazok, akik jelen voltak a Vasvári Pál Általános Iskola galériájában tegnap reggel, ahol megnyitották azt az interaktív kiállítást, mely a 200 éve született Arany Jánosról állít méltó emléket. A diákok műsora után a körzet önkormányzati képviselője nyitotta meg a tárlatot. Viza Attila Arany Jánosról úgy beszélt, mint a magyar irodalom és próza „aranytartalékáról”. Mint fogalmazott, munkásságára mind kortársai, mind a későbbi 19-20. századi írók és költők is felnéztek. Majd felidézte Tersánszky szavait, miszerint Aranyhoz fut minden szál, és tőle indul ki minden. Laczkó Gábor iskolaigazgató a kiállítás létrejöttének ötletéről beszélt. Ennek kapcsán párhuzamot vont iskolájuk névadója, Vasvári Pál és a 200 éves született Arany János között. Elmondta, hogy Vasvári rövid élete miatt – 23 éves korában halt hősi halált - ugyan csak kevés ideig, de kortársak voltak. Életútjuk annyiban hasonlít, hogy nemcsak a szavakhoz és a tollhoz értettek, valamint az emberek lelkéhez, hanem amikor a haza szólította őket, mindketten fegyvert fogtak. Arany János nemzetőrnek állt, míg Vasvári Pál a Rákóczi-szabadcsapatnak lett a parancsnoka. Majd kiváló munkatársait méltatta, akik nélkül ez a kiállítás nem jöhetett volna létre. Mindegyiküknek köszönetet mondott azért a másfél hónapos közös gondolkodásért és munkáért, melynek nyomán a tárlatot ma megnyithatták. A jelenlévők ezt követően végignézték a kiállítási tárgyakat, melyek között vannak Arany János életéről szóló fotók, metszetek, rajzok, de még egy korabeli színlap is megtalálható, melyen szerepel a költő neve. Ezen túl van fotó Arany nagyszalontai szülőházáról és a Debreceni Református Kollégiumról, ahol tanult, valamint Petőfi és Arany barátságáról szóló dokumentumok is kiállításra kerültek.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |