Pótfelvételi a Magyar Táncművészeti Egyetemre |
Írta: ÖKK | |||||
2017. május 10. | |||||
Az ExperiDance Production tulajdonos-művészeti igazgató közreműködésével a Magyar Táncművészeti Egyetemen a 2017/2018-as tanévben színházi táncművész tagozat indul. Az első körben lezajlott felvételi vizsgát követően, május 20-án pótfelvételit tartanak, ahova várják azon 16 évesnél nem idősebb, tehetséges fiatalok jelentkezését, akik tanulmányaikat ilyen irányban szeretnék továbbfolytatni.
Román Sándor, az ExperiDance Production tulajdonos-művészeti igazgatója közreműködésével 2017. év elején új szakkal bővítette képzéseit a Magyar Táncművészeti Egyetem. A táncművészeti alapszakon belül színházi táncművészet tagozatot indít a 2017/2018-as tanévben. A gimnáziumban tanítók nemcsak a tánc- és társművészeteket szerető tanárok, hanem olyan pedagógusok is, akik pontosan tudják, hogy a diákok számára a folyamatos kettős (szakma-iskola), olykor hármas leterhelés (szakma - iskola - fellépések) mellett komoly feladat a gimnáziumi ismeretek elsajátítása. A tanárok oktatási módszerei lehetővé teszik, hogy közismereti téren is kellően felkészültek legyenek a tanulók. Az egyedi tantervű nyolcosztályos gimnázium az átlagosnál több művészetelméleti képzést biztosít. Első idegen nyelv: angol vagy a német. A felvételi vizsga célja a megfelelő testalkatú, megfelelő táncos adottságokkal és művészi készséggel rendelkező gyerekek kiválogatása. Felvételi követelmény az alapszintű mozgástapasztalat, valamint a nyitottság a kreativitás felé. Előnyt jelent az alapfokú klasszikus balett ismerete. A felvételi eljárás részét képezik klasszikus balett gyakorlatok, a vizsgáztató bizottság tagja által bemutatott gyakorlatsorok megismétlése, valamint általános motivációs elbeszélgetés. Jelentkezni május 15-ig lehet. A felvételi vizsgára május 20-án, szombaton kerül sor. Jelentkezési lap letölthető az alábbi linkről, ahol további információk is megtalálhatóak: http://okkfehervar.hu/index.php?pg=media97176_hu
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |