Új fitneszeszközök a Széna téri Iskolában |
Írta: Kész-Varga Mónika | |||||
2017. május 11. | |||||
Hosszú folyamat részeként, sok szervezet és ember összefogásával valósulhatott meg azoknak a fitneszeszközöknek az átadása, amelyre tegnap délután került sor a Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola udvarán. A rendezvényen részt vett a körzet önkormányzati képviselője, Deák Lajosné, akinek hathatós támogatása is közrejátszott abban, hogy az iskolaudvar új játékokkal gazdagodott.
A Székesfehérvári Széna Téri Általános Iskola minősített öko referenciaintézményként elkötelezett a környezeti nevelés, ezen belül a fenntarthatóság, a természetvédelem, a környezeti kultúra, valamint az egészséges élet tekintetében. Ennek fényében került sor iskolájukban a tegnapi napon a „Madarak és a fák napja” megünneplésére, valamint ennek keretében azoknak a fitneszeszközöknek az átadására, amely egy széleskörű összefogásnak köszönhetően valósulhatott meg. Mint arról Minárikné Ambrus Magdolna iskolaigazgató az ünnepség keretében beszámolt, még a tavalyi évben az Arconic pályázatának köszönhetően kapott az iskola "Tanulás-Művelődés-Sport” Alapítványa közel 850 000 forintot, azt értékelve, hogy az iskola épületének bizonyos részeiben, valamint az udvarukon önkéntes felújítási munkálatokat végeztek a cég alkalmazottai, valamint a nevelőtestület tagjai és a diákok közösen. Ezt követően merült fel a Diákönkormányzat kérése alapján a rendbetett udvarra az új játszóeszközök telepítésének gondolata, amelyre azonban az elnyert összeg nem volt elegendő. Ekkor állt az ügy mellé a szülői munkaközösség, valamint a körzet önkormányzati képviselője, Deák Lajosné és a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is, akiknek anyagi támogatásával sikerült megvásárolni az eszközöket, amiknek kivitelezési munkálatait a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. végezte, mely együttesen 2 600 000 forintot tett ki. Az eszközök üzemeltetését a Székesfehérvári Intézményi Központ biztosítja.
A sporteszközpark átadásán Deák Lajosné önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy Székesfehérvár Önkormányzata néhány évvel ezelőtt vizsgálta felül minden közintézményben a játszóeszközök állapotát. Ennek során tapasztalták azt, hogy sok semmiféle szakhatósági engedéllyel nem rendelkezik, és nem is felel meg az előírásoknak. Ezért azok le lettek bontatva. A fitneszeszközöket a hivatalos ceremóniát követően, az iskola negyedik osztályosai vették elsőként birtokba.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |