Fiatal szobrászok kiállítása |
Írta: SZKKK | |||||
2021. október 29. | |||||
Október végén két új képzőművészeti tárlat nyílik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ tóparti épületében. A földszinti kiállítótermekben Becskei Andor és Nagy Dániel, valamint Körei Sándor szobrászművészek munkáiból láthatnak válogatást az érdeklődők. A kiállítást Cserhalmi Luca esztéta, a budapesti Godot Labor vezetője nyitja meg október 29-én, pénteken 18.00 órakor.
A nagyobbik kiállítóteremben közös kiállításon mutatkozik be Becskei Andor és Nagy Dániel, akik acélszobraikat hozzák el Fehérvárra. A Zentán született Becskei Andor középiskolásként díszítőszobrászatot tanult Budapesten, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetem következett, ahol 2017-ben diplomázott; megkapta az év legjobb szobrászdiplomázója számára alapított Vigh Tamás-díjat. 2020–21-ben részt vett a Budapest ArtMentor Programban. Műveit Budapesten, Pécsett, Szolnokon és Kecskeméten több kiállításon is láthatta a közönség, munkáit a Godot és a Youngart online galéria is kínálatába vette, felfigyelt rá a mannheimi Roman Boldt Galéria is. Munkásságára hatással volt volt Modigliani, a magyar szobrászok közül Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, Somogyi József és Kerényi Jenő hatását említette egy interjúban. Magáról így vall: „Szobrászként foglalkoztat, miként lehet jelen a természetesség egy indusztriális környezetben és ipari alapanyagokból létrehozott, művi, precízen megmunkált tárgyban. Ennek nyomán munkáim többségét erős kettősség jellemzi. Az acél ridegségét feloldja egy organikus forma, folyamat vagy komponens. A természetben megtalálható, ismerős motívumokat átértelmezem, ezek határozzák meg az aktuális irányt.”
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |