Következik: Alcoa FKC Váci NKSE |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. szeptember 10. | |||||
A női kézilabda NBI, 2. fordulójában az Alcoa FKC és a DVSC-Aquaticum 26-29 (14-13) - as végeredménnyel távozott a pályáról. Az NBI 3. fordulójára szombaton kerül sor a Köfém Sportcsarnokban, ahol a Váci NKSE csapatával csapnak össze a fehérvári lányok. A mérkőzés 17 órakor kezdődik. A meccs előtt, 15 órakor az ifjúsági csapatok kapnak majd teret, 13 órakor pedig a serdülők mutathatják meg, mit tudnak.
Az előző mérkőzésről… • A mérkőzés folyamán először a 23. percben szerezte meg a vezetést az FKC Laima Bernataviciute góljával, majd Rádl Tímea találatával 12-10-re alakult az eredmény. • A második félidő első tizenegy percében is a hazaiak uralták a mérkőzést, de 21-19-es vezetésüknél kilenc percen át nem tudták bevenni Triffa Ágnes kapuját, míg a DVSC ezidő alatt ötször is eredményes volt (21-24). • Az utolsó tíz percben már nem változott jelentősen a különbség a két csapat között, és az idei harmadik összecsapásukon két fehérvári győzelem után (januárban bajnokin, augusztusban felkészülési mérkőzésen) ezúttal debreceni siker született. • A mintegy 80%-ig megtelt csarnok lelátóján helyet foglalt többek között Mátéfi Eszter (szövetségi kapitány), Németh András (a Vác vezetőedzője), Gyurka János (a Veszprém veztőedzője) és Neukum Tamás (az olasz válogatott szövetségi kapitánya).
És a szombatira készülve: Rádl Tímea: „Nagyon bízom benne, hogy képesek leszünk legyőzni a Vácot. A hétvégén mutatott játékot kell megtartanunk, de mindenféleképpen magasabb fokú koncentrációra lesz szükség a két pont megszerzéséhez.“ Pastrovics Melinda: „Itthon a Vácot mindenképpen meg kell vernünk, amennyiben komoly céljaink vannak a bajnokságban. Ilyen küzdőszelemmel meg tudjuk csinálni! Pontokban is tükröződnie kell a munkának, nem csak a hozzáállásban.“
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |