Rettegésben élnek a családok Csalán |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. szeptember 11. | |||||
Hiába akarták kihívni a csalaiak a körzeti megbízottat, amikor egy nagyobb értékű lopás történt a kertvárosban – nem érték el, mert Budapesten, egy rendezvényen tartózkodott. Az utóbbi hetekben tapasztalható folyamatos betörés-sorozat miatt rettegésben élnek Csalán a családok, a megerősített rendőri jelenlétnek pedig híre-nyoma sincs. Mi lehet ennek az oka?
„A múlt héten a tudomásomra jutott, hogy nagyon sok betöréses lopás történt Csalán. Ezek kisebb és nagyobb értékű tárgyakra vonatkoztak, például gépkocsi-alkatrészekre, de olyan hétköznapi dolgokra is, amelyeket még bejelentésre méltónak sem találtak a lakók.” – kezdte dr. Cser-Palkovics Andrással közös sajtótájékoztatóját Östör Annamária.
A terület önkormányzati képviselője elmondta a sajtó képviselőinek, hogy e történések miatt folyamatos rettegésben élnek a csalaiak. Nincs olyan éjszaka, amikor ne törnének be valahova. „Ezt jeleztem a rendőrségnek, a körzeti megbízottnak, ám sem rendőri jelenlétet, sem megerősítést nem tapasztaltunk.” – nyilatkozta Östör Annamária.
Szombat reggelre virradóan megint történ egy nagyobb értékű betörés. A lakók viszont hiába akarták kihívni a körzeti megbízottat. Ő ugyanis egy budapesti rendezvényen tartózkodott. „Kérem a lakók nevében, hogy a körzeti megbízottak teljesítsék a szolgálati helyükön a munkájukat!” – fordult az újságírókhoz a képviselő asszony – „Azt szeretnénk, ha biztonságban érezhetnék magukat a lakók. Ez a biztonság pedig most egyáltalán nincsen meg!”
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |