Segítsünk a fedél nélkül maradt családnak! |
Írta: Felhívás | |||||
2008. július 03. | |||||
A 2 és fél éves Sárika és szülei, Mariann és Zoltán arra értek haza, hogy ég kisiszkai otthonuk. A székesfehérvári és iszkaszentgyörgyi tűzoltók hosszú küzdelem után megfékezték a lángokat. A lángokat ugyan sikerült megfékezni, de az otthonuk lakhatatlanná vált. Amit nem a tűz pusztított el, azt a víz tette tönkre. Az Önkormányzat szociális bizottsága rendkívüli ülésen támogatta, hogy az ilyenkor adható legmagasabb, 100 ezer Ft-os krízissegélyt utalja ki a testület, valamint 100 ezer Ft kölcsönt és 10 ezer Ft rendkívüli szociális támogatást. Az Önkormányzat nevében tisztelettel kérem az iszkaszentgyörgyieket, hogy aki teheti, lehetőség szerint anyagiakkal támogassa a Szombati családot, hogy mihamarabb újjáépülhessen otthonuk. A lakás lakhatóvá tételéhez szívesen fogadnak minden segítséget, felajánlást, a konkrét építési munkában is. Ezekben a napokban elsősorban pénzre van szükségük az építkezéshez, ruhákra és egyéb tárgyi eszközökre majd csak akkor lesz szükségük, ha már lesz hová tenni azokat. A helyi egyházközségek is megmozdultak és segíteni óhajtanak, így tárgyi felajánlásokat a rómaikatolikus plébániára lehet vinni, míg a reformátusok a június 29-i, vasárnapi perselypénzt ajánlották fel első segítségként a károsult családnak. Akik nevük elhallgatása mellett kívánnak adakozni, ez egy jó alkalom rá. A család a Kápolnásnyék és Vidéke Takarékszövetkezet iszkaszentgyörgyi fiókján bankszámlát nyitott, száma: 57800301 – 10005271 Kérem, segítsék Sárikáékat, hogy mihamarabb visszaköltözhessenek otthonukba. Minden segítség számít! Köszönettel: Gáll Attila polgármester
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |