Díjazták a legszebb koszorúkat |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2011. január 07. | |||||
Tegnap délután kiosztották a díjakat a tavalyi Fehérvári Advent keretében meghirdetett, „Kiskarácsony, Nagykarácsony” című pályázattal kapcsolatban. - A megyeszékhely önkormányzata által kiírt pályázatra a városban működő virágkötők és virágárusok jelentkezhettek saját készítésű ünnepi koszorúikkal. A tizenkét beérkezett pályaműből kiállítást rendeztek, s a szavazatok alapján valamennyi alkotó elismerésben részesült. Díjaikat dr. Cser-Palkovics András polgármester nyújtotta át a Hiemer-házban.
A jelentkezők saját költségük terhére alkották meg műveiket, melyekhez egyénileg megálmodott díszítőelemeket is felhasználhattak.
A koszorúkból egy látványos, ünnepi kiállítást rendeztek a Hiemer-házban a Szabadművelődés Háza közreműködésével. A tárlatot egész december folyamán megtekinthette a közönség, a látogatók szavazhattak is a koszorúkra. Összesen 570 voks érkezett. Ezek alapján három pályázó – a Virág-Ajándék, az Arany János Általános Iskola, illetve a Virágvár – kapott Arany Dió Minősítést, ők egyenként húszezer forintos jutalomban részesültek. Négy alkotónak ítéltek oda Ezüst Dió Minősítést, jutalmuk egyénileg tizenötezer forint, míg a Bronz Dió Minősítést illetve az ehhez kapcsolódó tízezer forintos pénzjutalmat öten kapták meg. A pályázók a Hiemer-házban tartott díjátadón vehették át elismeréseiket.
Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=7356&Itemid=33
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |