Pokorni gyermekcentrikussá tenné a tantárgyközpontú oktatást
Írta: MTI   
2011. szeptember 09.

ImagePokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. Az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, arra - mint az MTI-nek elmondta - pénzügyileg motiválni kell és szakmailag fel kell készíteni az intézményeket, mert erre ma még nem alkalmasak.

 

A fideszes szakpolitikus azt mondta: bár az új köznevelési törvényhez kapcsolódó részleteket még nem látják, a koncepció alapján az, hogy a kisebb településeken állami fenntartásba kerülnének az iskolák, a nagyobb települések pedig visszavennék a fenntartói jogokat, nem zárja ki a lehetőségét, hogy "értelmes megoldás" szülessen.

Nagyon szétaprózott az intézményfenntartásra jogosultak köre, változásra szükség van - hangsúlyozta, hozzátéve: ugyanakkor nem szabad átesni a ló másik oldalára, hogy mindent az állam lásson el. Indokolt a pedagógusbérek központi finanszírozása is – mondta. Kiemelte: a jó életpályamodell a több és jó minőségű, aktuális munkát honorálja, azt finanszírozza, ha valaki túlmunkát végez, és nem az eltelt időt, valamint különbséget tesz a jól és a kevésbé jól dolgozó pedagógus között.

Pokorni Zoltán már a tanárképzés elején kiemelt ösztöndíjat biztosítana a legjobbaknak, nem csak a képzés végén adna ilyen juttatást. Az ösztöndíjjal garantálni kellene az elhelyezkedést is - jelezte.

Kiemelte: a pedagógus életpályamodellbe akkor érdemes belevágni, ha a szükséges források rendelkezésre állnak. Ha nincs elegendő pénz, akkor nem szabad elkezdeni - fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint ez esetben még az is jobb megoldás, ha csak bizonyos területen valósítják meg, bizonyos feladatokat finanszíroznak, de azt teljes összeggel.

Példaként említette a hátrányos régiók kiemelését, illetve azt a lehetőséget, hogy egy bizonyos képzési fokozatokban vezessék be. Nemzetközi kutatások eredményei mutatják, hogy például a korai fejlesztésre fordított összegek nagyon jó hatékonysággal térülnek meg. Hozzátette: azt semmiképpen nem tanácsolná, hogy elkezdjék bevezetni az életpálya mindegyik elemét néhány ezer forinttal”.

"Ez olyan, mintha a szakadékot valaki több lépésben akarná átugrani, ez nem szokott összejönni" - fogalmazott Pokorni Zoltán. A fideszes politikus örömmel látja a koncepcióban több korábbi felvetésüket. Ezek között említette a korai óvodáztatást, ugyanakkor szerinte "a kevesebb több lenne".

A most ötéves kortól kötelező óvodáztatást négyéves korra szállítaná le és nem háromra, mint ahogy az a koncepcióban szerepel. Négyéves kor előtt csak a hátrányos helyzetű családokat motiválná anyagi támogatással az óvodáztatás megkezdésére – mondta, előrebocsátva, hogy módosító indítványt terjesztenek be. Pozitívumként értékelte az egésznapos iskola megjelenését a javaslatban.

A magyar gyerekek a nemzetközi adatokkal összevetve nagyon kevés, mindössze 670 órát kapnak egy tanévben közfinanszírozásból, az Egyesült Államokban ennek majdnem a kétszeresét – mutatott rá. Az egésznapos iskolának van egy nagyon fontos esélykiegyenlítő és esélyteremtő szerepe - emelte ki Pokorni Zoltán, hozzátéve: ő azt tartaná jónak, ha nem kötelezően rendelnék el, hanem pénzügyileg motiválnák és szakmailag felkészítenék az intézményeket erre. Ma erre nem alkalmasak, annak ellenére, hogy a gyerekek kevesebb mint fele napközis, illetve tanulószobára jár.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy az intézmények alkalmasak az egésznapos nevelés pedagógiájának megvalósítására, ez más jellegű, oldottabb, személyre szabottabb, differenciáltabb tanulása a tananyagnak, ahol a sport, a művészeti programok mindenkinek járnak és integráltan bele vannak szőve a klasszikus közismereti tárgyak körébe – fejtette ki.

"Amikor valaki azt írja, hogy a felsősöket délután haza lehet engedni, az arra utal, hogy úgy képzeli ezt, mint a napközit, de a kettő ég és föld" - fogalmazott Pokorni Zoltán, aki szerint felső tagozaton is lehetőségként kellene ezt megjeleníteni és nem kötelező jelleggel.

A magyar iskolarendszer szelektivitásának egyik oka, hogy nem személyre szabott, nem gyermekközpontú, nem fejlesztésorientált a pedagógiai kultúra, hanem tantárgycentrikus. Ennek oka pedig az időhiány - állapította meg. A bizottsági elnök nem írná elő kényszerrel az önkéntes szociális munkát sem, inkább olyan pozitív ösztönzőeszközöket alkalmazna, mint például a felvételi pluszpontszám.

Pokorni Zoltán az emelt szintű érettségi kötelezővé tétele kapcsán kitért arra, hogy a felsőoktatásba a bemeneti követelményeket növelni kell, de úgy, hogy a középiskolák fel tudják készíteni a gyerekeket. Olyan követelmények megszabását, ami csak szűkíti a felsőoktatásba való belépést nyelvtudás, vagy pontszám terén, nem tartja jónak.

Nem tartja jónak azt a tervezett intézkedést sem, hogy a hétéves kort elért, gyógypedagógiai ellátásra nem szoruló, de iskolai tanulásra nem képes gyermekeknek fejlesztő pedagógiai osztályt kellene szervezni. Mint mondta, az iskolaérettség megállapítása nem egyszerű, s a 6-8 évesek között több évnyi különbség mutatkozhat a biológiai és a mentális kor között.

Azt gondolni, hogy ez egy naptári évbe tömöríthető, nem helyes, mint ahogy az is helytelen szemlélet, hogy aki kilóg, az mind gyógypedagógiai eset – ismertette álláspontját, hozzáfűzve: az óvoda ma minden tekintetben alkalmas ezeknek a gyerekeknek a fejlesztésére, ezek az osztályok azzal a veszéllyel járnak, hogy stigmatizálják az ide járó gyerekeket.

Pokorni Zoltán szerint a koncepció jelentős változást hoz, megfontoltságra van szükség a jogalkotók részéről.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."