"Gyurcsánynak mennie kell!" |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. szeptember 20. | |||||
Dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette a hét főbb politikai történéseit, s felkérte Warvasovszky Tihamért, valamint Világosi Gábort, hogy az önfeloszlatási indítvány és az adótörvények kapcsán hallgassák meg a székesfehérváriak véleményét, mielőtt szavazatukat leadnák. Reméljük, hogy e kérésnek az említett politikusok eleget tesznek – hiszen a MI érdekeinket képviselik, tehát a gondolataink fontosak számukra. Azért, hogy Önök kellőképpen tájékozottak legyenek, alább olvashatják a Fidesz elnökségének nyilatkozatát. Gyurcsánynak mennie kell! - A Fidesz elnökségének nyilatkozata Két évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elhangzott hazugságbeszéde. Két évvel ezelőtt mindenki, az egész ország szembesülhetett a ténnyel: Gyurcsány Ferenc és az MSZP tudatosan hazudott "reggel, éjjel meg este", és tudatosan vert át minden magyar embert a hatalom megtartása érdekében. A hitelességét és szavahihetőségét bel- és külföldön egyaránt elveszítő Gyurcsány Ferenc sem akkor, sem pedig azóta egyetlen szóval sem kért elnézést azoktól, akiknek másfél-két éven keresztül nap mint nap a szemébe hazudott. A rendszerváltozást követő időszak legmélyebb politikai válságát súlyos gazdasági és szociális válság követte: hazánk a régió éllovasából a kontinens sereghajtójává vált, a családok pedig egyre nehezebben élnek. A népakarattal szembeni ámokfutás felhatalmazás nélküli kormányzássá vált, amely a koalíció felbomlásával immár parlamenti többségét is elveszítette. Magyarországnak nincs több elvesztegetnivaló ideje, minden egyes perc, amit Gyurcsány Ferenc és kisebbségi kormánya a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással tölt, újabb és újabb súlyos károkat okoz az országnak. A két éve nyilvánosságra került hazugságbeszéd és az elmúlt két év eseményei világosan mutatják: Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a közéletből. A Fidesz elnöksége
Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1232&Itemid=1
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |