Médiatudor - nézzük kritikusan a médiumokat! |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2008. május 14. | |||||
Sok szülő úgy próbálja meg lenyugtatni, lefoglalni, illetve elaltatni gyermekét, hogy beültetni valamelyik TV-csatorna elé. Aztán meg csodálkozik, hogy később már nem érdekes a tavaszi kert és a kinti játékok, csak a televízó és az Internet köti le az immár tinédzserré növekvő csemetét, aki egyfolytában reklám-spotok dallamára énekel. Ezért jött létre a Médiatudor program, amely kapcsán ma tartottak tréninget a pedagógusoknak a Németh László Általános Iskolában. A Médiatudor egy olyan non-profit médiaismereti oktatási program, amelyet azért fejlesztettek ki az általános iskolás korú gyermekek számára, hogy megtanítsák őket a tudatos fogyasztói magatartásra. Manapság ugyanis szinte mindenhonnan ömlik a reklám, a burkolt PR, amely sokszor olyan tév-információkat tartalmaz, amelyek helytelen értelmezése súlyos problémákhoz vezethet. A felmérések szerint hazánkban a 17 év alatti gyermekek naponta közel 4 órát töltenek TV-nézéssel, s emellett jelentős az Internet használata is. Továbbá: a rádió is folyamatos háttérzenét szolgáltat az ifjúságnak még tanulás közben is, amelyben szinte percenként felhangzik valamilyen hirdetés. Ahhoz, hogy a fiatalok „szűrt” szemmel nézzék, hallgassák és olvassák a médiumok üzeneteit, szükség van a tanárok és a szülők segítségére. Az EU által is támogatott Médiatudor program ingyenesen biztosít segédanyagokat a kritikus gondolkodás kifejlesztésére – a szülőknek, a tanároknak és közvetlenül a gyermekek részére! Ezek javarészt szülői tájékoztató füzetek, iskolai tananyagok és játékos formájú ismertetők. Székesfehérváron a Media Smart program szervezte azt a pedagógus tréninget, amelyben eddig közel 500 általános iskola vett részt hazánkban, s amelynek helyszíne ezúttal a Németh László Általános Iskola volt. (A Média Smart alapötlete egyébként az Egyesült Királyságban született meg 2002-ben, s többek között csatlakozott hozzá Belgium, Németország, Hollandia és Finnország is.)
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |