Módosult a hadigondozásról szóló törvény |
Írta: Fejér Megyei Kormányhivatal | |||||
2015. július 16. | |||||
Módosult a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Hdt.). A módosítás alapján anyagi támogatás illeti meg azokat is, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt magyar királyi honvédség és csendőrség kötelékében szolgált, függetlenül állományviszonyától és rendfokozatától és attól a ténytől, hogy az 1947. február 10-én Párizsban, Magyarország képviselői által aláírt békeszerződés következtében mely ország állampolgárává vált. A módosítás a lakóhelyétől függetlenül megnyitja a hadigondozotti jogosultságot azon magyar állampolgárok – a Hdt. szerinti volt hadiárvák, volt hadigyámoltak és volt hadigondozott családtagok – számára is, akiket 1949. január 1-jét megelőzően nyilvántartásba vettek. A hősi halált halt néhai férjük után azon hadiözvegyek is gondozotti körbe kerülnek, akik Magyarországról vonultak be, de – lakhelyváltozás nélkül – jelenleg más állam polgárai. A törvény a volt hadiárva, volt hadigyámolt és volt hadigondozott családtag fogalmával megteremti annak lehetőségét, hogy azon személyek, akik a Hdt. alapján korábban jogosultak voltak hadigondozotti ellátásra, de a pénzellátást megszüntették, vagy a jogosultságuk megszűnt, illetve a kérelmüket be sem nyújtották, kérelemre járadékban részesülhessenek. A módosítás 2015. július 4-étől hatályos. A járadékot a kérelem benyújtását követő hónap 1. napjától havonta folyósítják. A járadék összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege (jelenleg: 28.500,-Ft) 30 %-a, azaz 8.550,-Ft. A hadigondozotti ügyekben első fokon eljáró hadigondozási hatóság a hadigondozott lakóhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala, külföldön élő, Magyarországon lakóhellyel, tartózkodási hellyel nem rendelkező magyar állampolgár kérelmező esetében Budapest Főváros Kormányhivatala.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |