Kétszáz elsőéves hallgató az Alba Regia Műszaki Karon |
Írta: Bácskay Gergely | |||||
2015. szeptember 02. | |||||
A Művészetek Palotájában tartotta központi tanévnyitó ünnepségét az Óbudai Egyetem. Dr. Fodor János rektor „Pro Universitate” elismerést adott át dr. Cser-Palkovics András polgármesternek azért a közreműködésért és erőfeszítésért, amit a város önkormányzata az Alba Regia Műszaki Kar megalakulásáért tett.
A karon a duális képzési formában indított nappali tagozatos mérnök informatikus alapszak lett a legnépszerűbb a felvételizők körében, de az 50 éves tradícióval bíró földmérő és földrendező mérnök alapképzés is rendkívül keresett volt.
Dr. Fodor János, az Óbudai Egyetem rektora elmondta, hogy a fehérvári karon nagyon pozitív előrelépés a 15 százalékkal több hallgató felvétele a tavalyi évhez képest. Ez a mutató annak ellenére javult, hogy a bejutáshoz szükséges pontszám 20 ponttal magasabb volt, mint tavaly. „Ez az eddig mutatott közös erőfeszítésnek is köszönhető, amit az egyetem, a város önkormányzata és a helyi cégek kifejtettek a duális képzés érdekében.” – mondta dr. Fodor János, aki mintegy 13 ezer hallgatót oktat az Óbudai Egyetemen. Tavaly júliusban alakult meg az Óbudai Egyetem hatodik kara, az Alba Regia Műszaki Kar, mely az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központjának, valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatikai Karának integrációja révén jött létre. A kar Fehérváron maradása nagyban köszönhető a város önkormányzatának, melynek elismeréseként "Pro Universitate" elismerést adományoztak a tanévnyitón a város polgármesterének, dr. Cser-Palkovics Andrásnak. „Ne felejtsük el, hogy Fehérvár nagyon sokat köszönhet az Óbudai Egyetemnek, hiszen két évvel ezelőtt egy nehéz helyzetben sietett a város segítségére az állammal együtt, amikor a Nyugat-magyarországi Egyetem el szerette volna vinni a Geoinformatikai Kart Fehérvárról Sopronba, végül a várossal együtt az a döntés született, hogy átkerült a GEO az Óbudai Egyetemhez. Így jött létre az Alba Regia Műszaki Kar. Rengeteg ember dolgozott azért az elmúlt két évben, hogy egy hosszú évtizedes kapcsolatot megerősítve az Óbudai Egyetem létrehozhassa Fehérváron az Alba Regia Műszaki Kart és a műszaki képzést is megerősítve növelni tudjuk a hallgatók számát.” – fejezte ki köszönetétdr. Cser-Palkovics András. Ahogy a polgármester elmondta az ünnepélyes tanévnyitón, az egyetem által adományozott díj Székesfehérvár egész közösségét illeti. Az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán a duális képzési formában is indított nappali tagozatos mérnök informatikus alapszak lett idén a legnépszerűbb a felvételizők körében, de a szintén 50 éves fehérvári tradícióval bíró földmérő és földrendező mérnök alapképzés is keresett volt a felsőoktatásban tanulni vágyók körében, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy összesen 66-an iratkoztak be a szeptembertől induló nappali és levelező tagozatra.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |